Ütközések

est.hu:
8/10
|
olvasói
9/10 (21)
Paul Haggis játékfilmes debütálása parányit botrányosabbra sikeredett a vártnál, a forgatókönyvíróként jegyzett, és hirtelen váltással rendezővé avanzsált hollywoodi nagyágyú ugyanis emberi gyengeségeinket és kíméletlen rasszista hajlamainkat készült az arcunkba dörgölni.
Majdnem sikerült is neki, de pont a lendületébe fulladt bele az elhatározás. A rasszista kérdéskörben szabványnak számító, csúnyán sztereotip formulák mellé ugyanis új mintákat is kapunk, a film első 20 percben kimondott okfejtő doktrínáját pedig minimum sántának érezhetjük. Ezek szerint ugyanis a világon minden ember rasszista, még aki nem, az is, továbbá az emberek elszigeteltsége szüli a konfliktus általi kapcsolatteremtés egyetlen kétségbeesett lehetőségét. Ezt persze senki sem hiszi el, és ahogyan nem ad magyarázatot, csak problémát latolgat, úgy – hál istennek – elmarad a happy end is, ami keményvonalas közönségmozi létére meglepő. Mindenesetre Oscart ért a témaválasztás, mert a kidolgozás módja leginkább csak a súlytalan konvenciók rétegeiben lebeg.
 
Főszereplői, akik nincsenek rosszakra és jókra címkézve a gyűlölettel átitatott mindennapok stresszében élnek, a helyszín Los Angeles és másfél napig figyeljük, hogyan ütközteti őket a másságuk. Feketék, fehérek, rendőrök, magas beosztású politikusok, értelmiségiek, kétkezi munkások, bevándorlók, őslakosok, tényleg kivétel nélkül mindenki ebben a mételyező mocsokban vergődik, és bármelyik pillanatban kifakadhatnak belőle az indulatok.  
 
Jól szerkesztett, megrázó drámai helyzetek váltják egymást szentimentális vagy éppen megbocsájthatatlanul giccses jelenetekkel, sztártablója is vegyes képet mutat a színészi teljesítmény szintjén, de ennek ellenére érezhető a rendezői szándék tiszta mivolta. Haggis véresen aktuális kérdésben pukkangat látványos, de kicsiket szóló igazságokat. A probléma viszont valós, és nem árt, ha a mindenkori nézősereg a saját gyarlóságával van felpofozva.  
 
 
macsek
2008.02.15
|
Crash
amerikai filmdráma, 113 perc, 2004
Rasszközi ütközések Los Angeles zsúfolt útjain, avagy a szeptember 11. utáni USA kíméletlen kritikája.
Rendező:

Paul Haggis

Színész:

Sandra Bullock
(Jean Cabot)

Don Cheadle
(Graham Waters)

Thandie Newton
(Christine Thayer)

Matt Dillon
(John Ryan)

Loretta Devine
(Shaniqua Johnson)

Jennifer Esposito
(Ria)

William Fichtner
(Flanagan)

Brendan Fraser
(Rick Cabot)

Terrence Howard
(Cameron Thayer)

Forgalmazza: InterCom

Műsoron a TV-ben

Duna TV
 2019.02.24., vasárnap, 21:35

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(6 kép)


Filmek a TV-ben
H
11
K
12
Sze
13
Cs
14
P
15
18:15
Eb a titka mindennek
amerikai családi film, 2004
18:15
X-Men 2.
amerikai sci-fi akciófilm, 2003
18:15
Felséges karácsony
amerikai romantikus film, 2017
18:20
Váratlan szépség
amerikai film, 2016
18:30
Oltári nő
amerikai romantikus vígjáték, 1999
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
11
K
12
Sze
13
Cs
14
P
15
06:50
Helen sulija
francia animációs filmsorozat, Az osztálykép, 2017
06:50
Masha és a medve
I. évad, 15. rész: Kedves kis rokon
06:50
Maggie és Bianca - Divatból jeles
II. évad, 1. rész: Rémálom szerű kezdet
06:50
A Happó család
2016, 234. rész: Futópad
06:55
Bob, a mester
I. évad, 18. rész
Játék
Csinos lányok, színes ruhák, látványos mozdulatok, karneváli hangulat március első napjaiban a Tüskecsarnokban!
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.