Bár a vállalkozásban sejthető volt előre pár komisz zsákutca, amibe óhatatlanul belebukhat a remek filmes is – ez meg is történt –, de alapjaiban nagyon kis korrekt mesét kapunk, varázslatos látvánnyal, viccesen prezentálva. Persze nagy hibát követ el az, aki a Brazilhoz, a 12 majomhoz vagy a Halászkirály legendájához szeretné hasonlítani. Ez nem egy fullos Terry Gilliam film, hanem egy Miramax-os felkérésre igent bólintó, és éppen egy másik filmen munkálkodó Gilliam ifjúsági, szürreális matinémozija. És még így is jóval ötletesebb az átlagnál, fanyalogni természetesen mindig lehet…
 
A sztori két főhőse Wilhelm és Jacob, a híres-hírhedt testvérpár, akik lelkesen adnak hangot nézetkülönbségeiknek, és akik alkalmi boszorkányűzésből és szellemirtásból tartják fenn magukat. A misztikus lények ellen mindig sikerrel járnak, hiszen ők maguk telepítik oda a műboszikat és ál-kísértetcsontvázaikat a hiszékeny falusiak pajtájába. A zord francia haderővel már nincs ilyen könnyű dolguk, Napóleon felvilágosult katonái nem veszik be a középkori rémsztorikat és letartóztatják a csetlő-botló szélhámos-duót. Ezután egy fura faluba kerülnek, ahonnan sorra tűnnek el a helyes kis fiatal lánykák. Feladatuk kideríteni, hogy mi folyik a település mellett sötétlő erdőben, és miért nem tér vissza az, aki bemerészkedik. Innentől aztán tömörülnek a mesehősök; Jancsi és Juliska, Piroska, a beszélő farkas, a gonosz tündérkirálynő, a sétáló fák és a szemérmetlen békahercegnő… A két fivér egy pillanat alatt a saját meséjében találja magát, és szerencsétlenkedve ugyan, de helytállnak ebben a valóságmentes világban, mi meg borzongunk egy jót, amellett hogy ámulatba esünk a képektől. 
 
Szóval félre a sznobizmust, a Grimm szórakoztató, szürreális európai mese, játszik egyet az irodalmi közkincsekkel, meg a képzelet és valóság határaival, közben kicsit a frászt hozza ránk, de nem lesz rossz szájíz a végén, hacsak nem direkt erre készülünk…