Bőrnyakúak

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (19)
Az 1990-es, első Öböl-háború a mostani konfliktushoz képest gyaloggalopp volt, de azért igazi háború volt, vérrel, könnyel, szenvedéssel.
A Bőrnyakúak mindezt egy teljesen új perspektívából mondja el: nem a szenvedő civil, a meggyötört haditudósító vagy az öldöklésben az élet értelmét kereső katona, hanem az olyan tengerészgyalogosok szemszögéből, akiket a legintenzívebb harcra képeztek ki - és akik még a fegyverüket sem süthetik el, mert az események egyszerűen elsöpörnek a fejük felett. Ugyanis főhősünk, Anthony Swofford a film legvégéig a közelébe sem jut az akciónak, az igazi háborúnak. Az ő és társai türelmetlensége és tehetetlensége az igazi mozgatórugója a történetnek. Tanúi lehetünk a kőkemény kiképzésnek - amely ábrázolása erősen emlékeztet Stanley Kubrick klasszikus vietnami háborús mozijára, az Acéllövedékre -, majd a háború kitörésének és a türelmetlen várakozás heteinek, majd hónapjainak.
 
Láthatjuk az egymással összezárt fiatal, tetterős férfiakat, akiknek az égvilágon semmi dolga, és csak arra várnak, hogy azt tegyék, amire kiképezték őket, öljenek. Ehelyett más dolguk nincs, mint baromkodni, halálosan unalmas dolgokat csinálni, és persze ezer dolog miatt aggódni - például, hogy otthon maradt barátnőjük éppen mit tehet. A dologban pedig az a furcsa, hogy noha Sam Mendes (Amerikai szépség) a film kétharmadában pont azt mutatja, ami a való életben tényleg unalmas, mindez mégis végig izgalmas tud lenni. A katonák spontán bulijai, a skorpióviadalok, a teljes vegyvédelmi felszerelésben a tűző napon lejátszott rögbimeccs - ez a film messze legjobb jelenete--, majd a szétbombázott területeken való átkelés remekül ábrázolja azt is, ami a katonák fejében zajlik, de kimondatlan marad.
 
Forrás: Est.Tv Magazin
2008.10.31
|
Jarhead
amerikai háborús film, 123 perc, 2005
Anthony Swofford tengerészgyalogos öböl-háborús emlékiratai alapján forgatott értekezés a háború értelméről és értelmetlenségéről. Amerikai csúfság a sivatagi viharban.
Rendező:

Sam Mendes

Színész:

Jake Gyllenhaal
(Anthony Swofford)

Peter Sarsgaard
(Alan Troy)

Chris Cooper
(Kazinski)

Jamie Foxx
(Sykes)

Lucas Black
(Chris Kruger)

Brian Geraghty
(Fergus O'Donnell)

Fenyő Iván
(Pinko)

Evan Jones
(Dave Fowler)

Laz Alonso
(Ramon Escobar)

Forgalmazza: UIP-Duna Film
(6 kép)


Filmek a TV-ben
H
6
K
7
Sze
8
Cs
9
P
10
19:00
Némó nyomában
amerikai animációs kalandvígjáték, 2003
19:00
A tökéletes pasi
amerikai vígjáték, 2005
19:00
Deadpool
amerikai akcióvígjáték, 2016 (ism.)
19:00
Az orosz ara ára
orosz romantikus vígjáték, 2019
19:00
Michael a végzetem
amerikai romantikus film, 2014
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
6
K
7
Sze
8
Cs
9
P
10
18:59
Kalandra fel!
2009, VI. évad, 862. rész: Joshua és Margaret
19:00
Bébi úr újra munkában
I. évad, 3. rész
19:00
Eszes Jess
I. évad, 5. rész
19:00
Csak lazán Scooby-Doo!
2015, II. évad, 41. rész: A kulcsszó: görög
19:00
Trükkös Tom
angol animációs filmsorozat, 25. rész
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.