Dumb és Dumberer: Dilibogyók 2.

est.hu:
4/10
|
olvasói
10/10 (1)
Bár a Dumb és Dumber egyetlen pillanatig sem volt vádolható túlburjánzó intellektualitással, mégis egyike volt a legviccesebb és legsikeresebb amerikai vígjátékoknak. Nem csoda hát, hogy a producerek megpróbáltak még egy bőrt lehúzni róla. Tették mindezt anélkül, hogy az eredeti mű bármely jelentősebb alkotóját felkérték volna a második epizód elkészítésére.
Az eredmény valami olyasmi lett, amit az egyetemes filmtörténet leghumortalanabb karaktere, Adam Sandler is vonakodva vállalt volna fel. A Dumb és Dumberer persze semmivel sem rosszabb, mint pl. a Jim Varney nevével fémjelzett Ernest-filmek, úgyhogy hat év alatti hozzátartozóink alkalmanként akár mosolyra is fakadhatnak rajta. Ugyanakkor ebben az esetben nem helyénvaló folytatásról beszélni, a sztori ugyanis a két jóbarát megismerkedésének történetét meséli el: Lloyd és Harry egy gimnázium kisegítő osztályába járnak és rögtön egymásra találnak. A duó elhatározza, megmutatja, hogy semmivel sem bírnak alacsonyabb képességekkel, mint hétköznapi osztálytársaik. Mindeközben akaratlanul is keresztbe tesznek az iskolát százezer dollárra lenyúlni készülő igazgató és egy uzsorás becstelen szándékainak.
kirsch
2009.07.09
|
Dumb and Dumberer: When Harry Met Lloyd
amerikai vígjáték, 85 perc, 2003
Rendező:

Troy Miller

(12 kép)


Filmek a TV-ben
18:10
A talaj a lábam alatt
osztrák film, 2019
18:15
Szerelemmel fűszerezve
amerikai romantikus film, 2019
18:15
Só, bors, szerelem
amerikai romantikus vígjáték, 2017
18:20
Mission: Impossible - Fantom protokoll
amerikai akciófilm , 2011
18:40
Rossz társaság
amerikai akcióvígjáték, 2002
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
17:13
Grizzy és a lemmingek
2016, II. évad, 95. rész: Lemming-strand
17:15
A hármasikrek
I. évad, 6. rész
17:15
Grizzy és a lemmingek
francia animációs sorozat, 38. rész
17:19
Grizzy és a lemmingek
2016, II. évad, 96. rész: Ha nem látsz, itt sem vagyok
17:20
Vadócok
2018, I. évad, 15. rész: A bogárpáncél
Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.