A tanítványok

olvasói
10/10 (1)
Bereményi első rendezése ez, amihez remek forgatókönyvet is írt, nem is csoda, hogy erős film készült el végül. Először dolgozik együtt Eperjessel, és ez az együttműködés a későbbiekben is gyümölcsöző alkotásokat szül.
E kettős remekül mozog az ország történelmének zivatarosabb időszakiban, most sincs ez másképp. Magyarországon járunk a harmincas évek vége felé, és bizony a kor eseményei nem hagyták nyomtalanul hazánkat sem. Fehér József, a tehetséges parasztfiú felkerül Pestre, a jogi egyetemre, ahol bizonytalanul mozog a falusi évek után.  
 
Itt kerül kapcsolatba Magyary professzorral, aki tanítványai segítségével a hazai közigazgatás radikális reformján dolgozik, ami az ideológiáktól mentes légkörben sem könnyű feladat, ám mint oly sokszor, a történelem most sem vesz tudomást a tudományos haladásról. A náci ideológia szolgálatában tán sikerré lehet kovácsolni a törekvést, de akkor hol marad a közigazgatásból az ember? Kemény film ez egy kemény időszakról, ráadásul szinte mindig időszerű is, ha más relációkban is. Kihagyhatatlan. 
háopépé
2006.02.02
|
magyar filmdráma, 100 perc, 1985
Valós alapokon nyugvó történet egy maroknyi reformerről a harmincas évek szűk levegőjű magyar rögvalóságában.
Színész:

Eperjes Károly
(Fehér József)

Cserhalmi György
(Gróf Alex)

Básti Juli
(grófkisasszony)

Eszenyi Enikő
(lány a metrón)

Rajhona Ádám
(Teleki Pál)

Gelley Kornél
(Magyary Zoltán professzor)

Balkay Géza
(Török Imre)

Kézdy György
(Engel Péter)

Bódis Irén
(Fehér anyja)



Filmek a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
18:10
Az utolsó út
német film, 2017 (feliratos)
18:20
Az ötödik elem
francia-amerikai sci-fi akciófilm, 1997
18:20
Öldöklő randevú
amerikai thriller, 2018
18:25
Egyedül az esküvőmön
belga film, 2018
18:40
The Expendables - A feláldozhatók 3.
amerikai-francia akciófilm, 2014
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
15:20
Tini titánok, harcra fel!
2013, I. évad, 21. rész: Ed, az ál-oktató
15:20
Az állatkert
2017, I. évad, 4. rész: Növényevésre fel!
15:20
Veszélyes Henry
IV. évad, 408. rész: Vissza a veszélybe 2. rész
15:23
Kismackó kalandjai
I. évad, 3. rész: Little Brown Bear 01 Me
15:30
7 törpe és én
II. évad, 4. rész
Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Mától a mozikban az Ad Astra, ennek apropóján exkluzív interjunk a Pesti Estben és az est.hu-n. Link bióban, kedvcsináló sztoriban! #bradpitt #adastramovie #bradpittinterju
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.