Sade márki játékai

olvasói
8/10 (2)
Donatien Alphonse François de Sade márki a köztudatba mint bomlott elme, erotomán-pszichopata személyiség vonult be, az ő nevéből ered a szadizmus szavunk. Pedig korának kiemelkedő filozófusa volt, az anarchizmus és a szexuális szabadság-szabadosság úttörője, aki ellenzett minden olyan társadalmi rendszert, amely korlátozza az egyént.
Élete során egymást követő öt rezsim zárta börtönbe: XV. Lajos, XVI. Lajos, a jakobinus diktatúra, Napóleon, majd végül XVIII. Lajos és a Bourbon-restauráció, pedig ez idő alatt nem kevés változás történt a gondolkodásban.
 
De Sade márki a XVIII. század szellemi irányzatának, a felvilágosodásnak volt a lezárója és egyben kritikusa is. Műveiben logikusan és egyben cinikusan rajzolta meg a jövőképet, a szereplők tetteit abszurdba hajló racionalizmus irányítja, a cél annak bizonyítása, hogy az ész valójában emberellenes dolog. Sade világa nem erkölcstelen, hanem erkölcs nélküli, kegyetlen, félelmetes világ - és ez igaz a márki utolsó napjaira, amelyeket Charentonban, egy vidéki elmegyógyintézetben tölt. 
 
Itt végre jól érzi magát: a bolondok között, elegánsan berendezett zárkájában nyugodtan foglalkozhat műveivel. A ház idealista igazgatója támogatja munkáját, egy különös, tapasztalatokra éhes cselédlány pedig szívesen válik bűntársává, ha át kell hágni az itteni szabályokat. Ám új felügyelő érkezik, aki mindenképpen el szeretné hallgattatni a felháborító és meghökkentő irományok szerzőjét. Csakhogy de Sade-ba nem könnyű belefojtani a szót. Igazán, lelke mélyéig szabad: minden büntetést kinevet, minden tiltásra fittyet hány. A két férfi összecsapása elkerülhetetlen. Szörnyű eredménye pedig megrázza az egész házat - pláne, hogy két olyan remek színész alakítja őket, mint Geoffrey Rush és Joaquin Phoenix, a vágy tárgya pedig Kate Winslet... 
 
Forrás: Est.Tv Magazin
 
2009.04.16
|
Quills
amerikai-angol-német filmdráma, 124 perc, 2000
A gaz, bitang Sade márki élete utolsó 13 évét elmegyógyintézetben töltötte. Most megtudhatjuk, hogyan.
Rendező:

Philip Kaufman



Filmek a TV-ben
H
13
K
14
Sze
15
23:35
Bugsy
amerikai filmdráma, 1991
23:40
La Familia
venezuelai filmdráma, 2017 (feliratos)
23:45
Spawn - Az ivadék
amerikai fantasztikus akciófilm, 1997
23:50
Életre éhezve
amerikai filmdráma, 2003
23:55
Szárnyas fejvadász 2049
amerikai-angol-kanadai sci-fi, 2017
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
13
K
14
Sze
15
23:34
Barney és barátai
VII. évad, 4. rész: Barney And Friends 07 1004 - Puppy Love
23:35
Veszélyes Henry
III. évad, 311. rész: Dodging Danger
23:40
Pat, a kutya
2017, 10. rész: Maxi-golf
23:47
Pat, a kutya
2017, 11. rész: Szigorú őrizet
23:50
Gumball csodálatos világa
2011, 881. rész: The Copycats
Játék
Az emlősszakértő Davis (Dwayne Johnson) különleges és szoros kapcsolatot alakított ki George-dzsal, a hihetetlenül intelligens ezüsthátú gorillával, amit egészen kölyökkora óta gondoz.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.