A szállító

est.hu:
7/10
|
olvasói:
8/10 (50)
Luc Besson fura figura a francia filmgyártásban: a 80-as években hirtelen berobbant rendező-forgatókönyvíró-producer A nagy kékség, a Nikita, vagy a Leon, a profi című alkotásaival kétségtelenül sokat tett a francia közönségfilmek világ körüli elterjedéséért, a 90-es évek vége felé mégis inkább irányt váltott.
Ötletgazdaként és íróként jegyzett akciós-vicces produkciói (Taxi, Yamakasi) után immáron amerikai stábbal, még jelentősebb költségvetéssel - no és látványvilággal - vághatott neki A szállító-projektnek. Frank, a magányosan éldegélő profi fuvarozó tökéletesen végzi munkáját: pontos, nem kíváncsi és sosem hibázik. Saját szabályait csupán egyszer szegi meg, mikor csomagtartóját kinyitva egy gyönyörű lányt talál. A mocorgó küldeményt ugyan kikézbesíti, de élete teljesen felfordul. Autóját és házát felrobbantják, így nem marad más választása, a titokzatos hölggyel karöltve nekiáll kideríteni, kik és miért törnek az életére. A szállító ugyan az amerikai akciófilmek jól bevált kliséit alkalmazza előszeretettel, mégis ki tud emelkedni társai közül.
 
Ebben kétségtelenül nagy érdeme van a Guy Ritchie-filmekkel már bőven bizonyított Jason Statham szerepeltetésének, akinek ezúttal is remekül áll a kemény, ugyanakkor hiteles akciófigura. A látványvilág mint másik elengedhetetlen szempont is megfelel minden elvárásnak. Luc Besson neve eleve védjegynek számít a robbanások, üldözések és harcjelenetek terén, de a rendező-akciókoreográfus-kaszkadőr Corey Yuennek is elég tapasztalata van a műfajban, hiszen olyan filmek akciótervezője volt, mint például a Halálos fegyver 4 vagy az Öld meg Rómeót!. Így nem csoda, hogy A szállító beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és azon sem lepődhetünk meg, hogy a jól bevált recept még két folytatáshoz is elegendő lett. 

Forrás: Est.Tv Magazin
 
2009.04.10
|
The Transporter
amerikai-francia krimi, 92 perc, 2002
Kriminek induló, akciómoziba torkolló film az alvilágnak dolgozó magánzóról, aki a véletlenek szerencsétlen egybeesése folytán megbízói első számú célpontjává válik. Luc Besson produkciója.
színész:

Jason Statham
(Frank Martin)

Qi Shu
(Lai)

Matt Schulze
(Wall Street)

Francois Berleand
(Tarconi felügyelő)

Ric Young
(Mr. Kwai)



Filmek a TV-ben
H
24
K
25
Sze
26
Cs
27
P
28
18:05
Macskajáték
magyar játékfilm, 1974
18:10
A barlang
amerikai-német thriller, 2005
18:20
Angry Birds - A film
amerikai-finn animációs film, 2016
18:30
Szerelmem, Sangaile
francia-holland-litván romantikus filmdráma, 2015 (feliratos)
18:35
A leggyorsabb indián
amerikai-új-zélandi-német filmdráma, 2005
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
24
K
25
Sze
26
Cs
27
P
28
04:05
Winx Club
VI. évad, 626. rész
04:10
Chop Socky Chooks
Kobura visszavág
04:15
Super 4
I. évad, 40. rész
04:15
Barney és barátai
VII. évad, 6. rész
04:20
Uhu és pajtásai
Kísérleti nyuhul/Csibe, csituhulj!/Hernyóbőrbe bújt uhu
Játék
Az Iparművészeti Múzeum a kezdetektől fogva egyaránt gyűjti a magyar és egyetemes, a régi és kortárs iparművészeti alkotásokat.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.