Csillagkapu

est.hu:
7/10
|
olvasói
10/10 (36)
A 90-es évek egyik leghatásosabb és legérdekesebb sci-fi filmje, amelyet Roland Emmerich, az ennél jóval gyengébb és kevésbé látványos Tökéletes katona sikere után, jelentős költségvetésből alkothatott meg.
1928-ban, Egyiptomban egy régészeti expedíció különös, kör alakú tárgyra bukkan, de a tudósok nem tudják megállapítani a származását, se a rendeltetését, így megoldatlan ügynek nyilvánítják. Hatvan évvel később, az egyiptológus dr. Daniel Jackson merész elmélettel áll elő, amely szerint a titokzatos lelet földönkívüliek által épített, távoli világba nyíló csillagkapu. A szenzációs hír hatására az amerikai kormány elhatározza, hogy Jack O’Neill ezredes vezetésével és dr. Jackson irányítása alatt egy sokat próbált katonai alakulatot küld az ismeretlenbe, az univerzum túloldalára. A csapat legnagyobb meglepetésére egy, a sivatag közepén álló hatalmas piramis közepén találják magukat, majd azt is megtapasztalják, hogy a közelben emberek élnek rabszolgasorban, akik Rá istent imádják. És lassan arra is fény derül, hogy ki is Rá, és mi az összefüggés az ókori Egyiptom és a távoli bolygó között.
 
Emmerich látványos alkotása természetesen olyan féltudományos elméletekre épít, mint Erich von Daniken vagy Nemere István művei, de a lényeg úgyis a látványon és az akción van, és mindkettő impozáns. Az egyiptomi díszek és űrbéli fegyverzet alatt megbúvó idegenek pedig furcsa erotikus kisugárzást adnak a filmnek - nem véletlen, hogy a Rát alakító Jaye Davidson korábban a Síró játék című filmjében transzvesztitát alakított, és itt figyelt fel rá a rendező. A hatalmas siker azonban a készítőket is meglepte, így lehet, hogy a Csillagkapu további három film, tv-sorozatok, könyvek és képregények alapjául szolgált. És egy kis érdekesség: ez volt a legelső film, amelynek saját honlapja volt!
 
Forrás: Est.Tv Magazin
2008.11.28
|
Stargate
amerikai-francia sci-fi, 121 perc, 1994
Rendező:

Roland Emmerich

Színész:

Kurt Russell
(Jonathan 'Jack' O'Neil)

James Spader
(Dr. Daniel Jackson)

Viveca Lindfors
(Catherine Langford)

Mili Avital
(Sha'uri)

John Diehl
(Kawalsky)

Leon Rippy
(West)

Carlos Lauchu
(Anubis)

Djimon Hounsou
(Horus)

Erick Avari
(Kasuf)

(11 kép)


Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
Szo
19
18:10
Gattaca
amerikai sci-fi, 1997
18:10
Mamamaffia - Keresztanya
német romantikus vígjáték, 2015
18:15
Ace Ventura - Állati nyomozoo
amerikai vígjáték, 1994
18:20
Az utolsó akcióhős
amerikai akcióvígjáték, 1993
18:20
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
Szo
19
13:30
Szörfsuli
II. évad, 24. rész
13:31
Új bolondos dallamok
2015, 1161. rész: Rhoda kocsmája
13:35
Medvetesók
2015, 93. rész: Egy nap a fürdőben
13:35
Bori
I. évad, 20. rész
13:36
Új bolondos dallamok
2015, 1162. rész: Álomvilág
Játék
A magyar művészet meghatározó alakjait feldolgozó sorozatát folytatva a modern hazai művészet egyik legjelentősebb alakjának, Korniss Dezső festőművésznek a kiállítását rendezi meg a Magyar Nemzeti Galéria.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.