Az egyetlen

est.hu:
6/10
|
olvasói
8/10 (26)
Ehhez a filmhez tartanom kell egy kis csillagtudományi kiselőadást, miszerint van egy csomó párhuzamos világ, ahol mindenki előfordul még egyszer. Ők az alteregóink, még jó, hogy tanultam tudományos ismeretterjesztést.
A párhuzamosan létező világok kényes egyensúlyát azonban valaki fel akarja borítani. Elárulom, ő Jet Li. Sőt, mindegyik Jet li ő! Sorban likvidálja a különböző univerzumokban élő alteregóit, hogy ő lehessen élet és halál ura, azaz a film címe: az egyetlen. Egy-egy hasonmás likvidálásával ugyanis összegyűjti azok energiáit, megsokszorozza erejét, és emberfeletti képességekre tesz szert. Már csak az utolsó hasonmásával, egy rendőrtiszttel kell leszámolnia, hogy elérje célját.
 
Van még olyan, hogy intergalaktikus rendőrség , aki a rend felett őrködik, csak nem nagyon jól. Az ő elcsatangolt kis bárányuk az egyik, gonosz Jet, aki 123 univerzumot járt be, hogy utolérje és elpusztítsa saját magát mindenhol. Már csak egy ő él Los Angelesben, és ha sikerül őt is megsemmisítenie, az összes univerzum urává válhat. Az ugye 124 univerzum! Nem semmi, de az utolsó tükörképe sem! Erről szól ez a film, és én nagyon szeretem, meg a többiek is, még 123-an! 
 
 
háopépé
2006.10.13
|
The One
amerikai sci-fi, 87 perc, 2001
Párhuzamos világok, megsokszorozott, ám brutálisan fogyatkozó hasonmások - és a nagy leszámolás...
Rendező:

James Wong

Színész:

Jet Li
(Gabe Law / Gabriel Yulaw)

Delroy Lindo
(Harry Roedecker)

Carla Gugino
(T.K. Law / Massie Walsh)

Jason Statham
(Evan Funsch)

Dylan Bruno
(Yates)

Dean Norris
(Siegel őrmester)

Mark Borchardt
(Cesar)

Műsoron a TV-ben

Mozi+
 2019.12.17., kedd, 23:25
 2019.12.20., péntek, 00:45

Linkek

(8 kép)


Filmek a TV-ben
18:05
Venom
amerikai fantasztikus akciófilm, 2018
18:10
Veszélyes szomszédok
amerikai thriller, 2017
18:20
Párbajhősök
angol filmdráma, 1977
18:35
Banditák
amerikai vígjáték, 2001
18:40
Sommersby
amerikai dráma, 1993
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
06:55
Ma-ma-mackók: Björn és Bucky
orosz animációs filmsorozat, A nagy kaland, 2016
06:55
Totál Drámaráma
2018, I. évad, 22. rész
07:00
Szilaj a szabadon száguldó
II. évad, 24. rész: Lucky és a karriernap
07:00
Kate és Mim-Mim
I. évad, 21. rész: Kate & Mim Mim 01 1021
07:00
Bonbon és Bentley
2018, I. évad, 55. rész: Frissítés
Játék
A Die Krupps legutóbb a Front Line Assembly vendégeként járt nálunk, most azonban headlinerként érkezik a Hajóra.
Hol vannak kedd este a magyar színházak képviselői? A foto a @trafohouse fb oldaláról van #tuntetes #akulturanemzetialap
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.