16 utca

olvasói
8/10 (64)
Bruce Willis rendőrnek született, a kopószerepeket el sem tudja rontani. Bezzeg amikor pszichológus, katona vagy űrhajós akar lenni! A lényeg a lényeg, Bruce ezúttal minden kiégett zsaruklisé legjavát nyújtja!
Jack Mosley enyhén alkoholista, szótlan, kopaszodó, bajuszos detektív, és még a szívével is baj lehet, szóval a lépcsőn is nehezen megy fel, de ha gáz van, úgy tűnik, lehet rá számítani. És ahogy kell, lesz is baj rögtön, amikor egy elítéltet kell az alig 16 utcányira lévő bíróságra szállítania, ráadásul időre. A szóban forgó fogvatartott, Eddie Bunker (Mos Def), egy piti tolvaj néhány korrupt zsaru ellen tanúskodna, így a gyorsabb észjárású olvasók nyilván ki is találtak, hogy Mosleynak nem bundázó olasz futballbírókkal vagy a török masszőrmaffiával, hanem saját kollégáival kell szembenéznie. És szembe is néz a maga furcsa, ingatag módján, miközben ennek a bizonyos Eddie-nek be nem áll a szája, ezért sokszor furcsa elhinni, hogy a fickót bárki is meg akarná védeni. 
 
Félreértés ne essék, a Galaxis útikalauz stopposoknak óta nagyon bírjuk Mos Defet, a belassult rappert, csak nehéz elhinni, hogy itt igazi barátság szövődik a nagy rohanásban. Pedig az eredeti Superman-filmeket is jegyző Richard Donner, mint a Halálos fegyver-filmek alkotója, nyilván tud valamit a fekete-fehér zsarus-haveros filmekről, de a nagy rohanásban kevés idő jut a finom részletekre. A kissé régi vágású 16 utca sokszor nehézkes, úgy negyedórával hosszabb, mint kéne, de sötét tónusa, erős tempója és száraz humora, no és a főgonosz főzsarut játszó David Morse faramuci módon szimpatikus alakítása végett mégiscsak mindenkinek ajánlható. 
Vízer
2006.07.10
|
16 Blocks
amerikai krimi, 105 perc, 2006
Bruce Willis kiégett és kiábrándult zsaruként is megállja a helyét, ahogy ingatag mozdulatokkal, de vasakarattal létrehozza a saját, különös szabályok alapján működő tanúvédelmi programját.
Rendező:

Richard Donner

Színész:

Bruce Willis
(Jack Mosley)

Mos Def
(Eddie Bunker)

David Morse
(Frank Nugent)

Jenna Stern
(Diane Mosley)

Casey Sander
(Dan Gruber)

Conrad Pla
(Ortiz)

Richard Fitzpatrick
(Wagner)

Forgalmazza: Best Hollywood

Műsoron a TV-ben

aMC
 2019.03.26., kedd, 19:00

Linkek

(9 kép)


Film premierek

Elrabolt világ

amerikai sci-fi, 109 perc, 2019

Mi

amerikai horror, 116 perc, 2019

Életem értelmei

belga-francia filmdráma, 98 perc, 2018

Colette

amerikai-angol életrajzi dráma, 111 perc, 2018

Bazi nagy francia lagzik 2.

francia vígjáték, 99 perc, 2019

A világ gyengéd közönye

francia-kazahsztáni filmdráma, 100 perc, 2018
Játék
A nagy hatású Stephen King-regény alapján készült film Dr. Louis Creedet (Jason Clarke) követi, aki feleségével, Rachellel (Amy Seimetz) és két kisgyermekükkel Bostonból kiköltözik vidékre, Maine-be.
Filmek a TV-ben
18:10
Hozzám vagy hozzád?
német vígjáték, 2014
18:25
Godzilla (2014)
amerikai-japán katasztrófafilm, 2014
18:45
Csak veled
amerikai vígjáték, 1994
18:55
Támad a Mars!
amerikai akcióvígjáték, 1996
19:00
Szuperhekusok
olasz akcióvígjáték, 1985
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.