Felpörögve

est.hu:
7/10
|
olvasói
9/10 (41)
Vajon miért választanak a filmbéli gonoszok mindig olyan rafinált halálnemeket, amelyek ezer lehetőséget és rengeteg időt adnak a főhősnek a menekülésre - de ki drukkol a gazfickóknak?
Tessék inkább Jason Stathamnek, vagyis Chev Cheliosnak, a szabadúszó bérgyilkosnak szurkolni, mert megdolgozik érte, hiszen az elsőfilmes Neveldine és Taylor rendezőpáros mindent megtesz, hogy a némileg vázlatos és kissé a képregényekre hajazó történet - amelyhez mintaként a Grand Theft Auto című játék szolgált - a lehető legnagyobb fordulatszámon fusson. Az első 5-10 perc ugyan nehezen indul be, de amint lendületet kap, rögtön élvezhetővé válik - ráadásul hamar kiderül, hogy nem kell semmit sem igazán komolyan venni.
 
Hősünket ugyanis szó szerint az adrenalin tartja életben, mivel egy riválisa lassan, de biztosan ölő méreggel fecskendezte be, és az egyetlen dolog, ami egyfajta ellenszerként hat, az adrenalin. Ha Chev leáll, meghal, de ha üt, vág, csonkol, autósüldöz, esetleg hatalmas mennyiségű drogot vesz be, vagy az utca közepén teszi magáévá zsörtölődő kedvesét - távol-keleti turisták nagy örömére -, azzal lelassíthatja a folyamatot, és mivel még akad némi elszámolnivalója, az alább felsoroltakat mind meg is teszi. Nagyjából ebben a sorrendben, aztán újra. A leírtakból is kitűnhet, hogy eseménydús, tempós, valamint korhatáros filmről van szó, melynek elhanyagolható köze van csak a józan észhez és a tiszta logikához - de ezt már nagyon régóta nem kérjük számon a hollywoodi filmeken. Jason Statham pedig, bár egészen pocsék filmekben is feltűnik, korunk egyik legszimpatikusabb akcióhőse - tessék csak van Damme-mal vagy Steven Seagallal összehasonlítani! 
 
Forrás: Est.Tv Magazin
 
2008.09.12
|
Crank
amerikai-angol akcióthriller, 87 perc, 2006
A profi bérgyilkos azon találja magát, hogy ellenfele megmérgezte: ha zuhan benne az adrenalin, leáll a szíve. Tempós akcióthriller nagy és csattanós pofonokkal. Szívbetegnek nem ajánlott!
Színész:

Jason Statham
(Chev Chelios)

Amy Smart
(Eve)

Efren Ramirez
(Kaylo)

Dwight Yoakam
(Doc Miles)

Jose Pablo Cantillo
(Verona)

Reno Wilson
(Orlando)

Glenn Howerton
(doktor)

Valarie Rae Miller
(Chocolate)

Forgalmazza: SPI
Bemutató: 2006. november 2.
(8 kép)


Filmek a TV-ben
18:10
Látomás
japán romantikus film, 2018
18:15
Nyomoz az anyuci
amerikai krimi, 2004
18:25
A kilencedik kapu
amerikai thriller, 1999
18:25
Jack Reacher: Nincs visszaút
amerikai akciófilm, 2016 (ism.)
18:35
Rossz társaság
amerikai krimi, 2002
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
15:20
Nyuszipoly
2016, III. évad, 104. rész: A nagy utazás
15:20
Veszélyes Henry
I. évad, 111. rész: Henry, a Szörnyeteg
15:24
A város hősei
I. évad, 14. rész
15:25
Tini titánok, harcra fel!
2013, IV. évad, 1158. rész: Télapó Halloween ellen
15:30
7 törpe és én
II. évad, 12. rész
Játék
Tíz éve született a zenekar a Magyar Színház büféjében és szilveszterkor léptek fel együtt először „jelmeztelenül”.
METU - ma este őszi animációs válogatás a Puskin moziban. A belépés ingyenes! #moziajanlo #programajanlo #animacio #metuanimacio
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.