Programajánló
KÉP-ÉLMÉNY Budapest, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, 2018. december 18. - 2019. március 10.
2018 januárjában a Bolyai Gyermekotthoni Központ gondoskodásában élő fiatalok részére fotó alapú, az önismeretet segítő művészetterápiás és élménypedagógiai projekt indult fotográfusok, fotóművészek közreműködésével.
Barátaink, a színészek Budapest, Óbudai KK – Békásmegyeri KH, január 14 - 31.
Színészeink gyakran mutatkoznak kedvenc állataikkal. A PIM – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Fotótárának Békásmegyeren megrendezett kiállítását e szeretett élőlények ihlették. Összefogtak egy vidám tablón, hogy bemutassák a legkedvesebb színészeiket – azaz gazdáikat – és hű társaikat.
Balázs János festményei a Horn gyűjteményből Budapest, Műcsarnok, január 12. - február 10.
Az 1977-ben elhunyt Balázs János cigány származású magyar festőművész és költő volt. A mindössze két osztályt végzett vidéki cigánytelepen élő Balázs mindent elolvasott, amihez hozzájutott, Homérosztól a magyar klasszikusokon át Shakespeare-ig és Nietzschéig.
Poklade – a mohácsi busójárás megújuló hagyománya Budapest, Hagyományok Háza, január 12. - március 5.
A mohácsi busójárás már tíz éve az emberiség szellemi kulturális örökségének része. De vajon mitől maradt ez a szokás folyamatosan élő? Erre a kérdésre keresi a választ a Hagyományok Házában megrendezett kiállítás, mely azokra a tényezőkre igyekszik rávilágítani, amelyek szükségesek egy hagyomány továbbéléséhez.
Versvonzatok – Képzőművészek Gyukics Gábor verseiről Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2018. december 5. - 2019. január 20.
Gyukics Gábor költő, műfordító, az Open Reading rendezvények és Jazzköltészeti Estek magyarországi meghonosítója 2018 tavaszán töltötte be 60. életévét. Ebből az alkalomból a marosvásárhelyi Lector kiadó tavaly májusban végigtapint címmel megjelentette válogatott és új költeményeiből álló kötetét
Sokan úgy hiszik, régen sárga volt a Nap Budapest, Trafó, 2018. december 15. - 2019. január 27.
A Trafó Galéria csoportos kiállítása egy fiktív tájba vezet; egy idegen, mégis ismerős, feltehetőleg jövőbeli helyre, ami nyilvánvalóan emberi interakció és hibrid történelmek által előre meghatározott komplex erők eredményeként jött létre.
Lebegő végtelen. ®ilvinas Kempinas – Csörgő Attila – Erdély Miklós kiállítása Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2018. december 13. - 2019. március 13.
A Magyar Nemzeti Galériában december óta látható a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteményének fő műveiből válogatott kiállítás, ami mellett még egy izgalmas kamarakiállítás is várja a látogatókat.
Csúcsfény Budapest, Rugógyár Galéria, 2018. december 11. - 2019. január 30.
A Rugógyár Galéria első évzáró kiállításán a galéria által képviselt művészek alkotásait mutatja be, melyben több generáció és számos műfaj is megjelenik: festmények, grafikák, szobrok, installációk töltik be a galéria indusztriális, mégis otthonos tereit.
Visual Philosophy 1968-2018 – Agnes Denes kiállítása Budapest, acb Kortárs Művészeti Galéria, 2018. november 30. - 2019. február 1.
Agnes Denes (1931, Budapest) magyar származású amerikai művész, New Yorkban él és dolgozik. Az 1960-as évektől kezdve kibontakozó, sokoldalú alkotói gyakorlatában szorosan összefonódik tudomány és művészet: a filozófia, a matematika, a nyelvészet, a pszichológia, a történelem, a szociológia, a költészet és a zene területeinek együttes alkalmazásával.
Lépték Budapest, Új Budapest Galéria, 2018. december 12. - 2019. február 17.
Az Új Budapest Galéria decemberben nyílt csoportos kiállításának kiindulópontja a lépték fogalma – olyan alkotások láthatók, melyeknél kiemelt szerepe van a méretnek vagy pont ellenkezőleg, a művész ugyanazon kompozíciót különböző változatokban is elkészítette.
12345
1 / 5 oldal
Játék
Az időpont a csendes-nyomorúságos 1948. A nagyharsányi gyöngyösbokréta mozgalom tagjai a szabadságharc jubileumi megemlékezésének árnyékában készülnek a nagy napra. De vajon lesz-e ebből megemlékezés? És hogy jön ide a Tompa Misi bácsi?
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.