Interjú
"A végén nekem is leesett az állam" - Szanitter Dávid interjú
A Karinthy Színház Szegény Dániel című darabjának főszerepét Szanitter Dávid vette át Simon Kornéltól, ezen apropóból beszélgetett a szerző Szanitter Dáviddal.
Beszélgetés Pásztor Erzsivel
Nagy I. Dániel januárban beszélgetett a Kossuth-díjas Pásztor Erzsivel XIII. kerületi otthonában az Egyenlőség című darab kapcsán.
„Ez az én Gizim” – interjú Bíró Kriszta színművésszel
Békeffi István Janika című színdarabját már nem egyszer színre vitték. Most Bíró Krisztával, Mihályfi Balázzsal, Voith Ágival, Bodrogi Gyulával és Margitai Ágival láthatjuk újra a darabot a Karinthy Színházban. Az előadásról Bíró Krisztával beszélgettünk.
„Amikor megkérdezték: nem írnék-e egy könyvet, először nagyon megijedtem. Őszintén hittem, hogy még egy bevásárlólista is nehezen menne.” Liptai Claudia interjú
A közkedvelt színésznő és televíziós műsorvezető az anyaszerep után íróként is bemutatkozott. Október végén Az álomnő címmel jelent meg első kötete, mely egy romantikus, humoros és rendkívül fordulatos kalandregény.
Emlékmás - Interjú Arnold Schwarzeneggerrel
A napokban jelent meg a Libri Kiadó gondozásában Arnold Schwarzenegger Emlékmás című önéletrajzi kötete, melyben rendkívül szórakoztató stílusban tárja az olvasó elé élete botrányoktól sem mentes fejezeteit.
Mexikói tequila- és ételkülönlegességek a Budavári Pálinka – és Kolbászfesztiválon Maros Róbert interjú
Magyarország legnemesebb pálinkái, egyedi ételkülönlegességek, latin-amerikai, vérpezsdítő zene valamint kulináris finomságok várják a látogatókat október 4-7 között a Budai Várban, ahová idén Mexikót és nemzeti italát, a tequilát hívták vendégségbe a fesztivál szervezői. A látogatók az elmúlt évekhez hasonlóan ismét több száz párlat közül válogathatnak. A négynapos gasztronómiai esemény részleteiről Maros Róbert, a rendezvény főszervezője mesélt.
Kompromisszumok nélkül Interjú Bencsik Barnabással
Szeptember 30-ig látható a kortárs fotográfia egyik leghíresebb alakjának, Robert Mapplethorpe-nak az életmű-kiállítása a Ludwig Múzeumban. Az 1989-ben az AIDS szövődményében elhunyt amerikai fotós mindvégig a tökéletes fotográfiát kereste, de sosem mondott le identitásának egyetlen szeletéről sem. Bencsik Barnabással, a Ludwig Múzeum igazgatójával beszélgettünk a kiállításról.
Egyedülálló fesztivál. Egyedülálló helyszín. Egyedülálló élmény. UNIQUE Fesztivál
Idén újabb fesztivállal bővül a magyar paletta. A UNIQUE Fesztivál nem csak nevében lesz különleges. Kurucz Gergely ügyvezetővel beszélgettünk.
„A szembesítésnek fontos szerepe van műveiben”
Robert Mapplethorpe a kortárs fotográfia híres, a mai napig vitatott alakja a tökéletes testet, tökéletes fotógráfiát kereste, és előszeretettel merített ihletet a szado-mazo szubkultúrából. Az AIDS szövődményében 1989-ben meghalt amerikai fotóművész első magyarországi életmű-kiállításáról beszélgettünk Erőss Nikolettel, a Ludwig Múzeum kurátorával.
„A komolyzene hatalma” - interjú Józsa Péterrel
Víz, Zene, Klasszik néven, hagyományteremtő szándékkal rendeznek komolyzenei hangversenysorozatot június 26-28. között Tatán. A két évtizedes tradícióval rendelkező Víz, Zene, Virág Fesztivál palettáját új színnel bővítő esemény minőségi szórakozást nyújt az igényes komolyzene iránt érdeklődőknek. A koncertsorozat művészeti vezetője Józsa Péter zongoraművész.
12345678910
1 / 21 oldal
2013. május 19., vasárnap

Ivó, Milán
Az asagao (hajnalka) egy kúszónövény, amely augusztus táján virágzik különböző színekben. Virága hajnalban nyílik és még aznap elhervad, innen a japán neve: “reggeli arc". Mivel virágai ilyen rövid életűek, ezért e növény a mulandóság szimbóluma.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.