Interjú
Interjú Balázs Zoltánnal
A közönség és a szakma részéről gyakran elhangzik, hogy a fiatalok között kevés az igazán tehetséges színész, rendező. Beszélgetőpartnerem, Balázs Zoltán, a Bárka Színház tagja üdítő kivétel, hiszen mind a két területen maradandót alkot. A munka számít.
Interjú Balogh Erikával
Vannak olyan színészek, akik tehetségüket hamar megvillantják, de sokukból sohasem lesz állócsillag. Beszélgetőtársam az ellenkező utat járja be. Fokról fokra, lépésről lépésre haladva egyre nagyobb és nehezebb szerepeket játszik el, kitűnően. Vendégünk Balogh Erika, a Kecskeméti Katona József Színház művésze.
Interjú Bocsárdi Lászlóval
Az Örkény István Színház január 14-én mutatta be Euripidész, Szophoklész Élektra című tragédiáját. Az előadást vendégként Bocsárdi László, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója állította színpadra. Vele beszélgettem.
Interjú Csányi Sándorral
Megint eltelt egy esztendő, így színházszerető kedves olvasóink ismét szavazhattak kedvenceikre. Ezúton is köszönjük voksaikat, mely szerint 2005 legkedveltebb színésze a Radnóti Miklós Színház fiatal művésze, Csányi Sándor lett.
Interjú Lengyel Tamással
Lengyel Tamás. A nagyközönség a tv2 Jóban-rosszban kórház-sorozatának charme-os Zólyom Ivánjaként ismerte és szerette meg ezt a smaragdzöld szemű fiatalembert. A nagy ívű színpadi alakításairól is híres, idén 29 éves színművész biciklivel érkezett az interjúra, melyben szóba került a Csillagvirág Klinika és annak elhagyása, a Radnóti Színház, Venezuela és Leonardo di Caprio is.
Interjú Michael Patrick Gallagherrel
A Gallagher- családban nem kellett a gyerekeket pályaválasztási tanácsadóhoz küldeni, nemes egyszerűséggel oldották meg a kérdést: mind a négy testvér profi ír sztepptáncos lett, és a legnagyobb ír tánc show-kkal turnézták körül a világot (Riverdance, Lord of the Dance). Catherine, az egyetlen lány öt éve Budapesten él, és most a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutatják be ír sztepptánc show-ját Irish Dance Experience címmel, és ennek az előadásnak lesz sztárvendége testvére, Michael Patrick, aki a Riverdance szólótáncosa volt éveken át.
Interjú Szabó Rékával, a Tünet Együttes művészeti vezetőjével
A napokban volt a Tünet Együttes Voks című előadásának bemutatója a Trafó Kortárs Művészetek Házában, amelyet ismét a társulat művészeti vezetője, Szabó Réka rendez. A premier egyúttal jubileumi is, mert a Tünet Együttes 2012-ben ünnepli 10. születésnapját. Erről és a bemutatóról beszélgettünk Rékával.
Isten az agyban – Szendi Gábor
Nemrég jelent meg Szendi Gábor legújabb könyve, az Isten az agyban, amelyben a hitmodult elemzi az epilepsziától a parajelenségeken át a stigmákig. Szendivel a hitről, hitélményről és a csodákról beszélgettünk.
Itt a helye mindenkinek! - Barna Tamás, a Brand Festival Digital szervezője
Magyarország első digitális fesztiválja rendkívül színvonalas programokkal, ismert és elismert szaktekintélyekkel várja az érdeklődőket. A rendezvény szülőatyjával, a Republic of Art ügyvezető igazgatójával, Barna Tamással beszélgettünk.
2013. május 24., péntek

Eszter, Eliza
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.