Interjú
„Ki kell lépnünk a saját buborékjainkból” - Steve McQueen
Teljesen új műfajban próbálta ki magát a 12 év rabszolgaság rendezője, amikor úgy döntött, hogy egy ’80-as évekbeli brit sorozatból adaptál amerikai heist-filmet. Társ-forgatókönyvírónak az utóbbi években nagy sikerrel adaptált regények, a Holtodiglan és az Éles tárgyak szerzőjét, Gillian Flynnt választotta maga mellé.
„Az első rész számomra kalandfilm volt, ez pedig thriller” - Eddie Redmayne
Alig két évvel az első Legendás állatok film után visszatérünk J.K. Rowling mesevilágába, ám ez a világ most sötétebbnek látszik, mint valaha. Eddie Redmayne egyenesen odáig megy, hogy thrillernek nevezi a Legendás állatok: Grindelwald bűntetteit.
„Sokkal erősebb annál, mint amilyennek látszik” - Claire Foy
Komoly felháborodást keltett a rajongók körében, amikor A tetovált lány főszereplőjét, Rooney Marát lecserélték az Ami nem öl meg – A tetovált lány visszatér című folytatásban, pedig a Crown című Netflix-sorozat sztárjánál, Claire Foynál keresve sem találhattak volna izgalmasabb Lisbeth Salandert.
„Rögtön megláttuk benne Freddie-t” - Brian May
A Queen tagjai maguk is aktívan részt vettek a Bohém rapszódia című életrajzi film elkészítésében, hogy méltó emléket állítsanak énekesüknek, a legendás Freddie Mercurynak, és persze önmaguknak.
Londonban kezdtük a felkészülést az Oscar-díj-szezonra A Pesti Est exkluzív beszámolója a Londoni Filmfesztiválról
Mivel idén sem a Sundance, sem Berlin, sem Cannes nem termelt ki igazán nagy Oscar-esélyest (bár a Csuklyások – BlacKkKlansmant azért emlegetik így páran), idén későn indult be a fesztiválokon az Oscar-díj-szezon. Egészen Londonig repültünk, hogy megnézzük azokat a filmeket, amikről télen mindenki beszélni fog.
„Több száz 911-es segélyhívást hallgattam végig” - Gustav Möller A Pesti Est exkluzív interjúja
Gustav Möller A bűnös című első filmje még év elején kezdte meg a világhódító körútját, és a fesztiválok öltek azért, hogy bemutathassák ezt a nem mindennapi mozit. A bűnös ugyanis egy rendőrségi segélyhívó központban dolgozó rendőrre és egy emberrablási ügyre fókuszál, de úgy, hogy közben sosem hagyjuk ott a szobát és a rendőrt. A rendezővel telefonon beszélgettünk.
„A Kaliforniai álom tökéletes felkészülést jelentett mindnyájunknak” - Ryan Gosling
Ryan Gosling a szótlan, rejtélyes és jóképű hollywoodi félistenek mintapéldánya nem is találhatott volna magának testhez állóbb szerepet Neil Armstrongénál. Az első ember című filmjében felszáll a világűrbe, és meg sem áll addig, hogy a Holdra lépjen.
„Úgy döntöttünk, hogy a tűz legyen az egyetlen fényforrásunk” - Rodrigo Cortés A Pesti Est exkluzív interjúja
Nem gyakran történik meg egy európai filmessel, hogy egy híres amerikai írónő keresse meg egy ambiciózus filmtervvel, a spanyol Rodrigo Cortésszel mégis ez történt. A Sötét folyosók esetében ráadásul nemcsak egy bérmunkát vártak tőle, hanem egy nagyon is személyes filmet.
„Mintha elkapott volna valami trópusi lázat” - Tom Hardy
Tom Hardy főgonoszt ugyan már játszott Christopher Nolan utolsó Batman-filmjében, de a Venom az első alkalom, hogy egy képregényfilmet teljesen a figurája köré építsenek. Ráadásul nem mindennapi színészi feladat várt rá: egy óriási, CGI-lénnyel kellett versenyt játszania.
„Élvezte, hogy hülyét csinálhat a rasszista idiótákból” - John David Washington A Pesti Est exkluzív interjúja
Denzel Washington fia, John David a pályafutását a profi futballban kezdte, de nemrég az apja nyomdokain haladva átnyergelt a színészetre, és nem telt el sok idő, hogy az egyik legnagyobb afroamerikai rendezőlegenda, Spike Lee megkínálja őt az igaz történet alapján készült Csuklyások – BlacKkKlansman főszerepével. Londonban beszélgettünk.
12345678910
1 / 55 oldal
Film premierek

Lány

belga-holland filmdráma, 105 perc, 2018

Gyémánthajsza

amerikai krimi, 104 perc, 2018

A sértés

amerikai-belga-ciprusi-francia-libanoni filmdráma, 112 perc, 2017

A belleville-i zsaru

francia vígjáték, 90 perc, 2018

Ruben Brandt, a gyűjtő

magyar animációs film, 96 perc, 2018

Legendás állatok - Grindelwald bűntettei

amerikai-angol fantasy, 134 perc, 2018
Játék
„Létezik-e a döntés szabadsága, ha éhes a húgod? Hogyan sminkel egy hajléktalan? Milyen az íze a készenlétis bakancsának? A szivargyújtó okozta sebhely örökre megmarad-e nemi erőszak esetén?”
Filmek a TV-ben
21:55
Váratlan vendég
angol bűnügyi tévéfilm, 2015
22:00
Halálos iramban 6.
amerikai akciófilm, 2013 (ism.)
22:00
Még egy kis pánik
amerikai krimivígjáték, 2002
22:00
John Rambo
amerikai-német akciófilm, 2008
22:00
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.