Autótolvajok

A szereplők két típusa viszonylag jól elkülöníthető. Egyik oldalon a csellengő, piti bűnöket elkövető fiatalok, másrészt a helyüket az életben már sokkal jobban stabilizáló, de az írott és íratlan törvényeket gátlástalanabbul áthágó felnőttek, alvilági alakok állnak. A darab „tarantinos” abszurditását fokozza, hogy miközben a két „tábor” élethalálharcot vív, ugyanakkor egymásra utaltságuk is nyilvánvaló. A megírt darab és a ferrumos változat legalapvetőbb problémafelvetése azonos. Van-e felkapaszkodási esélye a peremhelyzetűek bármelyikének az egyre mélyülő szakadékból? A cselekmény bonyolítása inkább filmes és kevésbé színházi módszerekkel történik. A tipikusan magyar, kisszerű élethelyzeteknek görbe tükröt tartó „ponyvadráma” elég gyakran a szekvenciáknál is rövidebb snittekből építkezik. A Ferrum alkotói kollektívája megkísérelte, hogy a nézők akár egyetlen mozaik és az előadás egésze alapján is hiteles emberi sorsokkal szembesüljenek.
Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.