Nyolcan terítéken

A sokáig tartó csend és vaksötét után a szórt, mézsárga fényben egyként mozduló végtagok csillogó porfelhőt hintenek maguk köré. Döbbenetes látvány: a lisztbe forgatott, most terítékre kerülő emberek lassú, komótos de kiszámított mozdulatai kusza vonalakat hagynak a padlón. A testek felületén a liszt alatt kirajzolódó izmok-inak, csontok nyers ereje és rajzossága élő szobrokká varázsolja a "nyolcakat". A tánc üteme gyorsul, mintha a természet szavát követő apró rovarok rajának esti össznépi repülését látnánk. A csoport egyszerre mozdul, egy tömbként mondhatni társadalmilag, majd szétválik, de darabjaira esve is ugyanazokat az ábraszerűen precíz mozdulatelemeket vési a levegőbe. A folyamat egy élettől lüktető, kinyíló, majd bezáródó virág kelyhére emlékeztet. Ritmus és hangváltás töri meg a harmóniát, hirtelen emberivé válnak az eddig nyelv és beszéd nélküli táncosok.
Játék
A pekingi táncos előadás három jó barátról szól, és megismerteti a nézőket a hagyományos kínai operával.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.