Gül baba

A Rózsák atyja, bektasi dervis, azaz harcos muszlim szerzetes volt, aki 1541-ben a megszálló török sereggel érkezett Budára. A legenda szerint a város elfoglalásának hálaadó ünnepén, 1541. szeptember 2-án halt meg. Tiszteletére díszes temetést rendeztek, amelyen maga I. Szulejmán szultán is részt vett. A Gül baba sírja fölé emelt türbe azóta is az iszlám vallásúak zarándokhelye, török turisták rendszeres úticélja. Huszka Jenő és Martos Ferenc egyik budai sétája Gül baba türbéje mellett vezetett el. Ennek köszönhető a Gül baba című operett megszületése.
Játék
A germán elektronikus zenész nem először tesz kísérletet arra, hogy a tiszteletére megtelő Hajót elkösse, és egészen a Balkánig vigye.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.