Zrínyi 1566

Simontornya, Vártér
A magyar történelem hőseinek sorából a roppant török hadat megtorpanásra kényszerítő Zrínyi Miklós várkapitány tragikus történetét állítja színpadra Moravetz Levente rendező a simontornyai Várszínházban, parádés szereposztással.
A megállíthatatlan hadsereggel szembeszálló magyar Leonidasz históriája igazi zenés téma. A nők és a haza védelme, az egyén önfeláldozása és a dicső halál lovagi erényei kiemelkedő szimbólummá nemesednek Zrínyi példájában, nemhiába láttatták már mások is Szigetvár sorsában a haza végromlását, illetve megmenekülését.
 
A rendező, aki a darab szövegének szerzője is egyben, szokatlan csavarral a várostromot túlélő Cserenkó (Csengeri Attila) történetét deriválja, fontos, de eddig homályban maradt részletekkel gazdagítva Zrínyi (Sasvári Sándor) tetteinek és halálának történetét. 
 
A sztori oknyomozásában – többek között – szigetvári és pécsi művészek összefogva vesznek részt, szerepet kapott Feke Pál, Gregorovics Tamás, Szebeni János, Vidákovics Szláven, Beleznay Endre és Dévényi Ildikó is. A darab látványos tömegjeleneteihez csaknem 150 táncos járul hozzá igazi összművészeti szuperprodukció szándékával, a nagyérdemű szórakoztatására.  
 
A Simontornyai Színházi Nyár legfontosabb produkciója méltán számíthat nagy sikerre Tolna megyében is. Amennyiben július 3-án mostoha időjárás lenne, a július 4-i esőnapon még reménykedhetünk az égiek kegyelmében. 
 
bt
2010.06.29
|
Játék
Patrick deWitt nagysikerű regényéből készült ez a különleges hangulatú western, melyben egy testvérpár, Eli (Joaquin Phoenix) és Charlie Sisters (John C. Reilly) azt a megbízatást kapja, hogy végezzenek egy aranyásóval, aki meglopta főnöküket.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.