Ilka és a papírrepülő

Budapest, MU Színház
Balassa Eszter és Laboda Kornél darabja a Pont(y) Műhely előadásában egy kislányról szól, akivel a szülei alig foglalkoznak, és nem hajlandók azt tenni, amit a lányuk szeretne. A nyolcéves Ilka ezt azonban egy szép napon megelégeli, és felkeres egy tündért.
Talányos Teodóra kockacukraitól minden alkalommal, mikor ellentmondanak Ilkának, anya és apa testmagasságuknak pontosan a felére zsugorodnak. Így aztán kénytelenek lesznek folyton azt tenni, amit Ilka kér tőlük.
 
Ám a törpékké lett szülők mégsem bizonyulnak eléggé engedelmesnek, és titokban a tündérhez indulnak. Ilka ekkor furcsa levelet kap, melyből aztán papírrepülőt kell hajtogatnia, s azt követve megtalálhatja elveszett szüleit, sőt, magát Talányos Teodórát is. Így veszi kezdetét Ilka kalandos utazása...
 
A Pont(y) Műhely társulata arra tesz kísérletet, hogy működése során először a gyerekeket szólítsa meg. Hűen a műhely hagyományaihoz, ezúttal is örömszínházról beszélhetünk, egy igazán humoros és groteszk mesejátékról, mely leginkább a tíz évnél idősebbeknek ajánlható. 
 
 
Forrás: Fidelio/MU Színház
 
 
2011.02.14
|
Játék
A PanyolaFeszt arra törekszik, hogy a vidék hagyományait, értékeit csokorba gyűjtve megmutassa a helybélieknek és a faluba érkezőknek egyaránt.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.