Pótkolbász, avagy szurrogátum delikátesz

A mű Hamvas Béla Bizonyos tekintetben című kisregénye szövegeit és néhány szituációját tartalmazza. Megírása tisztelgés is Hamvas Béla előtt. A történetet és az eredeti mű szereplőit egy hajó fedélzetén kelti életre a szerző. A hajó nem tudni pontosan mióta, de már több éve egy kikötőben vesztegel. A kapitány már régen nem vágyik hosszú utakra. Hivatást is váltott, nőjével, Dömper kisasszonnyal kolbászt gyártanak. A szurrogátum, vagyis töltelék, akármiből nem lehet. A cselekmény apropója, hogy a kapitány a város piacán találkozik két régi ismerősével – Mirabellel és a Vendégekkel. Ők hárman évekkel ezelőtt, egy furcsa város melletti táborban találkoztak össze, a 21-es számú barakk felgyújtásakor. A tettes sosem lett meg. A hajóra mennek, a kapitány vendégül látja a társaságot, s újra megpróbálják felderíteni az esetet.
Játék
A kiállítás a honfoglalástól a 19. századig mutatja be a fegyverek történelmet alakító szerepét.
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.