A Gézagyerek

Győr, Győri Nemzeti Színház
Magyar kortárs dráma. Ezzel a legnehezebb szembenézni, mert nagyon közeli, nem ad menekülő utakat, tisztes távolságokat térben és időben, mert ez bizony rólunk szól. Különösen igaz ez Háy János első drámájára, A Gézagyerekre.
„Néztem a Bandát meg a Herdát, ahogy beszélnek Gézáról, a Gézagyerekről. Igazi hősök voltak, bár nem úgy voltak öltözve, mint a tragédiákban, meg a faterjuk se volt király, meg herceg. Ócska munkáskabátban jártak. Szobon melóztak a kőfejtőben.
 
– Minek beszélsz örökösen Gézáról? – kérdezte Banda. 
 
– Mert azt akarom – mondta Herda Pityu –, hogy megszakadjon a szívem.  
 
– És az jó, ha megszakad? - kérdezte megint Banda. 
 
– Különben minek van, ha nem?” – írja Háy. 
 
S igen, az már bizonyos, hogy tényleg beleszakad az ember szíve ebbe az előadásba, ahogy megismerjük a kőfejtő sajátos világát és társadalmi rendjét, melybe hirtelen, hála a „Főnöklacinak” helyet kap a Gézagyerek, aki ugye „hibás”, így nem kell neki annyit fizetni. Az autisztikus fiú egyetlen dolga az lesz, hogy figyelje a gyártósort, s ha baj van, nyomja meg a piros gombot… de nincs baj… egy ideig úgy tűnik nincs semmi baj…  
 
A feszültség azonban tapintható a Győri Nemzeti Színház színpadán is, a Rózsika néni – Pásztor Erzsi – fekete-fehér kockás konyhájának kövein is és a Gézagyerek – Posonyi Takács László – minden mozdulatán is. 
 
V
2012.05.02
|
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.