A lovakat lelövik, ugye?

Budapest, Vígszínház
Ha látni nem is látta, olvasni nem olvasta, biztosan mindenki hallott már Horace McCoy A lovakat lelövik, ugye? című regényéről és az abból készült 1969-es kultikus Sydney Pollack-filmről Jane Fonda, Michael Sarrazin és Susannah York legendás alakításával.
A harmincas évek gazdasági világválsága idején egy kegyetlen maratoni táncversenyről és résztvevőiről szóló megrázó történet vígszínházbeli színpadi verziójának különlegessége, hogy az alkotók – ráérezvén a két alaphelyzet hasonlatosságára – az akkori Amerikából a mai Magyarországra helyezték a mű cselekményét. Az előadás pedig emellett is műfajteremtő, hiszen zene, tánc és szöveg egyformán fontos benne. A produkcióban így Eszenyi Enikő és a Vígszínház szinte teljes társulata mellett olyan nevek vesznek részt, mint Duda Éva koreográfus vagy Presser Gábor. 
vj
2012.03.28
|
Játék
„Kedves Barátom, arra kérlek, hogy pár sorban, tényleg nagyon tömör prózában, versben, haikuban írjál nekem… Hogy miről? Megadom a témát is: mi az, amit egy férfi soha nem mondana el egy nőnek?”
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.