Gellérthegyi álmok

Karinthy darabja 1945-ben játszódik Budapest felszabadítása előtt egy héttel. Két fiatal bujkál egy gellérthegyi villában. A Fiú katonaszökevény, akinek elege lett a háborúból, a Lány családját zsidó származása miatt kiirtották, nagy nehezen sikerült megmenekülnie. Játszanak, hogy legyőzzék félelmeiket, hogy eltöltsék az időt, hogy túléljék a borzalmakat. Játszanak a szavakkal, az ételek neveivel, mert éheznek, eljátsszák a múltjukat, hogy földolgozzák azt, egymásba szeretnek, majd eljátsszák a jövőjüket. Játékból elszállnak a Holdra, mert a valóság annyira elviselhetetlen. Metafora ez a 60-as években íródott mű, pontos és aktuális, amellett rendkívül szellemes és szórakoztató. Játszanunk kell, hogy legyőzzük félelmeinket, figyelnünk kell egymásra, hogy túléljük ezt a borzalmas, személytelen világot. Vizsgaelőadás.

Rendező: Barnák László

 

Szereplők:

Borsi Flóra: "Imagine".
Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, szeptember 19. - október 23.

Konkoly Gyula: 68 – 78.
Budapest, Műcsarnok, szeptember 18. - november 17.

Mozgássérült Alkotók kiállítása.
Budapest, Városház Galéria, szeptember 18. - november 5.

Játék
A Bosszúállók-széria negyedik felvonása egy 22 filmből álló történetfolyam megismételhetetlen lezárása, egy monumentális utazás utolsó állomása.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.