Vendég a Nyugat asztalánál

Krúdy Gyulának számos írását közölte a Nyugat, mégsem tartozott a folyóirat állandó munkatársai közé. Vendég volt mindenütt, ahogyan az életben is. Az est Krúdy és a Nyugat szerzőinek kapcsolatát mutatja be az író és a kortársak szavaival, kis történetek, emlékek felidézésével, sok humorral, nem kevés nosztalgiával. Felolvasószínház.
Játék
Az Éles Gábor Triót a névadó 2009-ben hívta életre Móré Attilával, azzal a céllal, hogy egy sajátságos zenei nyelvet beszélő alkotói közösséget hozzon létre, mely 2010-ben Szkladányi András basszusgitárossal egészült ki.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.