Napraforgó

A Pesti Est bemutatja
Budapest, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, március 10. 19:00
Az előadás egy kortünetre összpontosít, amelynek nemcsak tragikumát mutatja meg, hanem abszurditásából adódó humorát is, a felnőttek és a gyerekek szemszögéből egyaránt.
90 perc
A darab írója és egyben a rendezője is Pass Andrea. A Füge produkció előadásában a Napraforgó című darab egy vidéki kisvárosban játszódó történet, amely az iskola, a templom és a belvárosi pláza vonalán mozog. Ha létezik polgári dráma, akkor ez amolyan kispolgári darab. Egy fiatal pár, egy nem működő házasság, egy ház, amelyet majd elveszítenek és egy elhatalmasodó betegség.
 
A szőnyeg alá söpört kudarcok, ki nem mondott vádak, elfojtott indulatok mérgezik az otthon légkörét. Az egymástól elhidegült pár a problémáktól kábultan éli mindennapjait, amelyet egy tízéves gyermek éberen figyel.  
 
Történetünk felnőtt szereplői beteljesületlen vágyakat visznek magukkal nyugtalan életünk során. Nem keresnek megoldásokat inkább helyette átváltoztatják személyiségüket, van, aki furcsa betegségeket produkál, hogy érthetetlen tünetek mögé bújjon el a világ és önmaga elől.  
2016.02.01
|
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.