Boldogság...

Budapest, Átrium
Horányi Juli, a 2014-es X-Faktor második helyezettje nagy csodálója és tisztelője Cserháti Zsuzsa művészetének, és régóta szeretett volna emléket állítani az énekesnő életének.
90 perc
Az énekesnő készített egy előadást, amely bemutatja Cserháti munkásságát és sorsának alakulását egy olyan megközelítésben, amelyet korábban még nem látott a közönség.
 
„2002 nyarán találkoztam először és utoljára Cserháti Zsuzsával. Gimnazista voltam és nagyon szerettem énekelni. Tudtam, hogy Zsuzsa nagy énekesnő, de azt hiszem, fel sem fogtam, hogy egy élő legendával váltottam pár szót a koncert után az Esztergomi Várszínházban” – mondta el Horányi Juli, az előadás megálmodója, aki interjúkból, beszélgetésekből állította össze ezt a rendhagyó, dokumentarista koncertszínházi előadást, melyet Dénes Viktor rendezett. A jelenetek között élőzenekari kísérettel elhangzanak azok a dalok, melyek meghatározták Cserháti Zsuzsa pályáját és összeforrtak élete minden állomásával.
2017.11.06
|
(14 kép)
Játék
A látványos kiállításon a látogatók egy képzeletbeli űrutazásra indulnak, ahol tudásukat és bátorságukat próbára téve egy galaktikus kaland részesei lehetnek.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.