Kálvária Lakópark

Budapest, Trafó
Székely Rozália színművész-rendező első önálló drámájából készült előadás abszurd világot tár elénk, melyben az eltemetett múlt feltámad, a tér életre kel, az emlékek megelevenednek, a falak mesélni kezdenek.
A Kálvária Lakóparkban Magda a külföldre költözés kapujából zuhan bele a vér szerinti apjától örökölt lakásba. Amíg anyja újratemetéseken ad elő bűvésztrükköket, a lány előtt lassan megidéződik az elveszett apa alakja, aki a család történetéből látszólag nyom nélkül eltűnt. Majd a két nő életébe megérkezik egy múlt nélküli, fiatal férfi.
A Kálvária Lakóparkot a FÜGE Produkció TITÁNium Színházi Projektjének keretében mutatják be a Trafóklubban. 
 
Székely Rozália az egykori Szputnyik Hajózási Társaság színésze volt, valamint játszott a Proton Színház, a Stúdió K, a Tünet Együttes, a TÁP Színház és Kárpáti Péter Titkos Társulatának előadásaiban. 
A Kálvária Lakópark dramaturgja Kristóf Borbála, a poétikus, abszurd és humoros nyelvezetű dráma zenéjét Ivan Buharov jegyzi, a többek között szürrealisztikus audiovizuális filmjeikről elhíresült Igor & Ivan Buharov formációból. Az előadás látványáért Szabados Luca felel, az előadás fontos elemei lesznek a videóbejátszások, melyeket Pántya Bea vizuális művész, kísérleti filmes készít. 
 
2018.05.16
|
Játék
„Hol legitimek a megéléseink? Egy csomó érzés, állapot egyszerűen illegál, nem szabad. A művészet alibi. A művészet oltárán szabad olyat tenni, amit az életben nem minden esetben. Ezért a művészet játék, alibi a szabadságra.” (Hód Adrienn).
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.