Interjú
A kreativitásomból szeretnék megélni - Vass Imre
Wim Vandekeybus világhírű társulata, az Ultima Vez a Budapesti Őszi Fesztiválon a Trafó vendége lesz a nieuwZwart című darabbal. A kulisszatitkokról a társulat egyik magyar táncosát, Vass Imrét faggattam.
Kérdőjelek nélkül – Kerekes Éva
Örkény Macskajátékának Egérkéje, és Brecht Hitlerről mintázott Arturo Uija. Októbertől mindkét szerep Kerekes Éváé az Örkény Színházban. Előbbit Mácsai Pál, utóbbit Zsótér Sándor rendezi.
Nem érdekel, amit már egyszer megcsináltam – Hód Adrien
Hód Adrienn most érkezett vissza a shaolin faluból, a Budapest Tánciskola táborából, ahol évek óta tanít.
Játszó-terek - Lőkös Ildikó
Újabb dobásra készül a KoMa Társulat. A harmadik évadjukat kezdik, és egyelőre úgy tűnik, minden évre jut egy jelentősebb produkció. A Plazma és a Fédra Fitness után szeptember 3-án jön a Kisded játékok. A darab magyar változatát Lőkös Ildikó írta, vele beszélgettem a bemutató előtt néhány héttel.
A külső szem egyértelműsége - Harangi Mária
Harangi Mária magyar-francia szakos bölcsészként felvételizett a Színművészeti zenés színházrendező szakára, ahonnan egyértelműen vezetett az útja a zenés színház felé.
A maximalista képtáros - Dusa Gábor
Dusa Gábor, az egyik legjobb hazai tánc- és színházi fotós két évtizede van a pályán. A fényképezőgép viszont már sokkal régebben hozzáragadt.
Kételyből, ösztönből, tudatlanságból – Pálfi Ervin
A POSzT-on a Fidelio Est legjobb 30 év alatti színésznek járó díját Pálfi Ervin kapta, aki a Szabadkai Népszínház A Gézagyerek című előadásában a címszerepet játszotta. Azóta Kisvárdán is megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést.
Műfaji korlátok nélkül - Balogh Anna
Balogh Anna mögött sűrű, kihívásokkal teli szezon áll, de az előtte álló nyár sem tűnik kevésbé pihentetőnek: a Madách Színházban már a Spamalot női főszerepét, a Tó úrnőjét próbálja.
Operett, valóság - Kovács Patrícia
Kovács Patrícia a Cigányszerelem ruhapróbájáról érkezik, másnap pedig indul Szegedre, hogy az Operettszínház házi színpada után a Dóm tér deszkáin folytassák a munkát. Picit panaszkodik a fáradtságról, de sugárzik belőle az energia.
Ha kell, túlmisztifikálom - Bodor Johanna
A Szegedi Szabadtéri Játékok nyitóprodukciója Lehár Ferenc Cigányszerelem című operettje. A budapesti próbafolyamat közben beszélgettünk Bodor Johannával, aki Szögi Csabával közösen koreografálja a nagy létszámú tánckarral megálmodott előadást.
891011121314151617
12 / 21 oldal
Játék
Miután a férje egyik pillanatról a másikra lapátra teszi, Deanna (Melissa McCarthy), a megrögzött háziasszony gondol egyet, és elhatározza, hogy befejezi a főiskolát. És történetesen ugyanabban a suliban köt ki, mint ahová a saját lánya jár, és aki nem túlságosan repes az örömtől emiatt.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.