Interjú
A földre szállt díva - Edita Gruberova
Hatalmas, tomboló, óriási vagy épp fantasztikus sikerű előadásokról gyakran szólnak a híradások. Olyan gyakran, hogy szinte már nem is vesszük komolyan. Az év végén Budapesten járt Edita Gruberova Normájára azonban mindegyik jelző áll. Komolyan.
Ne csak a szád járjon! - Rába Roland
Amikor kiderült a Nemzeti Színház idei évadterve, sokan felkapták a fejüket: Rába Roland rendezni kezd, s mindjárt kettőt is. Mostanra az egyiken már túl van, a másiknak épp a közepén tart. És senki ne gondolja, hogy ez olyan magától értetődően ment.
Hagytuk, hogy a dolgok megszülessenek – Frenák Pál
A Frenák Pál Társulat a Művészetek Palotájában a Seven című darabbal, a Trafóban a legendás Ká.Osz! felújításával ünnepli tízéves évfordulóját. Frenák Pállal, a társulat vezetőjével, koreográfusával beszélgettünk.
(Sw)ingerküszöb - Tasnádi István
Kupidó. Ez a neve annak a swingerklubnak, ahol Tasnádi István legújabb darabja játszódik. Mindenki más céllal érkezik, de aztán összefonódnak a szálak. Az íróval beszélgettünk a darabról és az általa kiváltott érzésekről.
Testvérbőrben – Oláh Zoltán
Oláh Zoltánt, az Operaház fiatal táncosát számos szerepkörben láthatta már a magyar közönség. Alakított szerelmes Rómeót, Lenszkijt az Anyeginben, Levint az Anna Kareninában. Az Operaház huszonhét éves első magántáncosáról, a magánéletében nemrég édesapaként debütált táncművészről kis túlzással azt is állíthatnánk, hogy annyi főszerepet eltáncolt már, amennyi díjjal, szakmai elismeréssel büszkélkedhet. Most Dosztojevszkij drámai regényének, a Karamazov testvéreknek színpadi adaptációjában tűnik fel a valós jelleméhez is közel álló, érzékeny lelkületű Alekszej szerepében. Az előadás különösen fontos az Operaház történetében, hiszen a világszerte elismert orosz koreográfus, Borisz Eifman és asszisztense dogozik az együttessel.
Súlya van, hogy figyelnek rám - Tenki Réka
Másfél éve végzett Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában, azonnal a Katonába szerződött. A POSzT zsűrije és az ország színházi kritikusai szerint is ő volt tavaly a legígéretesebb pályakezdő. Mindezek ellenére Tenki Réka inkább kételkedik. Legfőképp saját magában. És elkezdett gitározni tanulni, mert még jól jöhet.
A kreativitásomból szeretnék megélni - Vass Imre
Wim Vandekeybus világhírű társulata, az Ultima Vez a Budapesti Őszi Fesztiválon a Trafó vendége lesz a nieuwZwart című darabbal. A kulisszatitkokról a társulat egyik magyar táncosát, Vass Imrét faggattam.
Kérdőjelek nélkül – Kerekes Éva
Örkény Macskajátékának Egérkéje, és Brecht Hitlerről mintázott Arturo Uija. Októbertől mindkét szerep Kerekes Éváé az Örkény Színházban. Előbbit Mácsai Pál, utóbbit Zsótér Sándor rendezi.
Nem érdekel, amit már egyszer megcsináltam – Hód Adrien
Hód Adrienn most érkezett vissza a shaolin faluból, a Budapest Tánciskola táborából, ahol évek óta tanít.
Játszó-terek - Lőkös Ildikó
Újabb dobásra készül a KoMa Társulat. A harmadik évadjukat kezdik, és egyelőre úgy tűnik, minden évre jut egy jelentősebb produkció. A Plazma és a Fédra Fitness után szeptember 3-án jön a Kisded játékok. A darab magyar változatát Lőkös Ildikó írta, vele beszélgettem a bemutató előtt néhány héttel.
3456789101112
7 / 17 oldal
Ahol a héten érdemes...
Budapest, 2016. december 5. - 2017. április 22.
 
 
március 23 - 29.
 
Budapest, Karinthy Színház, március 29. 19:00
Játék
A Jurányi Ház családbarát programsorozata, a minden korosztályt megszólító Mese Habbal április második szombatján megint szuper programokkal várja a gyerekes családokat.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.