Interjú
Sas-hegy után a Himalájára - Pelsőczy Réka
Egy elegáns társaság valami furcsa, külső erő hatására nem tud kimenni egy szobából. És nem is akar. Napokig? Hetekig? Buńuel Öldöklő angyal című filmje ezúttal a Károlyi-palota dísztermében kel életre. A színpadi adaptációt (Magyarországon először) Pelsőczy Réka rendezi.
A Sátán és csapata
A vidéki színházak budapesti vendégjátékát a fővárosi publikum megkülönböztetett figyelemmel kíséri, hiszen ez majdnem mindig csak egy estére szól. Ritka kivételnek számított, hogy 1981-ben a Játékszín huszadik alkalommal adott otthont a Miskolci Nemzeti Színház számára. A közönség és a szakma egyaránt áradozott az előadásról és a főszerepet alakító Blaskó Péter elementáris alakításáról.
Sokszínűség és műhelymunka - Szögi Csaba
A Közép-Európa Táncszínház 2009-ben ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Ebből az alkalomból a táncszínház igazgatójával és művészeti vezetőjével, Szögi Csabával beszélgettünk.
Sokszorosan kitüntetve - Interjú Fullajtár Andreával
1996 október 13-án a Kamrában bemutatták Csalog Zsolt Csendet akarok című monodrámáját. A darab egy lecsúszott, középkorú, hajléktalan családanya személyes tragédiájának története. Az előadást egy akkor harmadéves főiskolai hallgató döbbenetes, lenyűgöző alakítása ünneppé varázsolta. Fullajtár Andreának hívják.
Somorjai Enikő Coppélius mester élethű babájának bőrébe bújik
Csütörtöktől ismét látható a Magyar Állami Operaházban Harangozó Gyula koreográfus tervei alapján a Coppélia című három felvonásos táncjáték, amelyet korábban már nagy sikerrel mutatott be az intézmény.
Sorsszerű ajándék - Szakácsi Sándor
A hazai színjátszás kiemelkedő, különleges alakja, öntörvényű, de hiteles művész. A Súgó beszélgetőpartnere Szakácsi Sándor.
Súlya van, hogy figyelnek rám - Tenki Réka
Másfél éve végzett Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában, azonnal a Katonába szerződött. A POSzT zsűrije és az ország színházi kritikusai szerint is ő volt tavaly a legígéretesebb pályakezdő. Mindezek ellenére Tenki Réka inkább kételkedik. Legfőképp saját magában. És elkezdett gitározni tanulni, mert még jól jöhet.
(Sw)ingerküszöb - Tasnádi István
Kupidó. Ez a neve annak a swingerklubnak, ahol Tasnádi István legújabb darabja játszódik. Mindenki más céllal érkezik, de aztán összefonódnak a szálak. Az íróval beszélgettünk a darabról és az általa kiváltott érzésekről.
Szabadulóművészet - Schilling Árpád
Nyitány: utcai installációk március 8-15. Első felvonás: A Gödör. Első rész: a Temető című interaktív kiállítás március 20. és 29. között éjjel-nappal ingyenesen látogatható az Erzsébet téri mélygarázsban, a József Attila utca felőli kapun keresztül. Második rész: turnusokban ingyenesen látogatható, installáció a Gödör Klub nagytermében, március 27-től április 4-ig, vagyis a Színházi Világnaptól a Felszabadulás napjáig.
A szavak közti csend forradalma - Robert Steijn
PROPAGANDA! címmel február 24–26-án mutatta be a Tünet Együttes és az osztrák–holland united sorry művészduó közös produkcióját a Trafóban. A „lassú színházi” darabban sok csend volt, kevés cselekmény, az előadók pedig úgy néztek ki és úgy beszéltek a színpadon, mintha csak az utcáról estek volna be.
12
1 / 2 oldal
Ahol a héten érdemes...
Budapest, 2016. december 5. - 2017. április 22.
 
 
február 16 - 22.
 
Budapest, Radnóti Miklós Színház, február 21. 19:00
Játék
A művészetekre fogékony gyereket minden eszközzel támogatni kell – ezt támasztja alá Joe Lovano példája is, akit a „normális” civil pálya vélhetőleg a fodrászat felé sodort volna. De jazzrajongó apjának köszönhetően a világ egyik legnevesebb szaxofonosa lett.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.