Műsoron

Szulejmán

Muhtesem Yüzyil
török kalandfilm-sorozat, 255. rész
Szereplők:

Halit Ergenç (I. Szulejmán)

Meryem Uzerli (Hürrem / Rokszolana / Alexandra)

Nur Aysan (Mahidevran Sultan)

Epizód tartalma:
Hürrem köszönetet mond Musztafának, amiért megmentette Szelimet a janicsároktól. Rüsztem nagyon borúlátó, miután egyik terve sem válik be. Úgy véli, immár elkerülhetetlen, hogy Musztafa kerüljön trónra, ami egyet jelent mindannyiuk halálos ítéletével. Mihrima kételkedik a helyzet komolyságában, ám amikor megjelenik Mahidevran szultána is a palotában, méghozzá gyászruhában, kénytelen elhinni. Ezért az uralkodó ágyánál nyíltan megvádolja Musztafát és támogatóit a szultán elárulásával.

A sorozatról:
Szulejmán, a török birodalom fiatal uralkodója nagyobb álmokat dédelget, mint amit Nagy Sándor valaha is el tudott volna képzelni. 26 évesen a világ meghódítására készül, és ezt elsősorban új módszerekkel próbálja elérni. Közben folyamatosan érkeznek az új szolgák és háremhölgyek a szultán palotájába, hogy a frissen trónra került uralkodó kedvére válogathasson. Így kerül az udvarba a gyönyörű Rokszolana, akinek a családját a tatárok lemészárolták. A háremben lévő lány mély benyomást tesz Szulejmánra, ám a szultán asszonya és édesanyja rossz szemmel nézik a fellángoló szerelmet, és mindent megtesznek, hogy eltávolítsák az udvarból Rokszolanát. Az asszonyok féltékenysége mellett az uralkodóra többen is veszélyt jelentenek. Néhány befolyásos pasa, akik ellenzik Szulejmán szokatlan reformintézkedéseit, aki a területeiken élő egyiptomiaknak és a különböző származású kereskedőknek szabadságjogot adományoz, cselszövésre készülnek a szultán ellen.
(35 kép)

Műsoron a TV-ben

2018.10.24., szerda, 22:10
2018.10.31., szerda, 22:05
2018.10.22., hétfő, 17:50|18:55|03:25
2018.10.23., kedd, 04:30|17:50|18:55|03:25
2018.10.24., szerda, 04:30|17:50|18:55|03:25
2018.10.25., csütörtök, 04:30|17:50|18:55|03:25
2018.10.26., péntek, 04:30|17:50|18:55|03:25
2018.10.27., szombat, 04:30
2018.10.29., hétfő, 17:50|18:55|03:25
2018.10.30., kedd, 04:30|17:50|18:55|03:25
2018.10.31., szerda, 04:30|17:50|18:55|03:25
2018.11.01., csütörtök, 04:30|17:50|18:55|03:25
2018.11.02., péntek, 04:30|17:50|18:55|03:25
2018.11.03., szombat, 04:30
Filmek a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
P
19
Szo
20
22:40
Szindbád
magyar játékfilm, 1971
22:40
Kísértő igazság
amerikai misztikus film, 2004
22:45
Penge 2.
amerikai horror, 2002
22:45
Anna és a király
amerikai romantikus filmdráma, 1999
23:05
Mamamaffia: Keresztanya
német romantikus vígjáték, 2015
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
P
19
Szo
20
22:33
Pat, a kutya
2017, 15. rész: Becsapva
22:36
Popples
I. évad, 20. rész: Popples 01 1020
22:40
A Degrassi gimi
X. évad, 23. rész: Minden összedől
22:43
Éljen Julien Király!
III. évad, 12. rész
22:45
Pat, a kutya
2017, 16. rész: Lola az űrben
Játék
Minden eddiginél nagyobb területen, több kiállítóval, exkluzív fashion show-val és egy vadonatúj, egyedülálló kuponakcióval jelentkezik az Őszi Esküvő Kiállítás a Hungexpón.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.