Műsoron

Drága örökösök

magyar filmsorozat, I. évad, 9. rész: A lovasbemutató
Szereplők:

Bede-Fazekas Szabolcs

Hajdu Steve (Palágyi Sándor)

Járó Zsuzsa (Szappanos Mónika)

Koltai Róbert (Szappanos Kálmán)

Kovács Lehel (Szappanos Kristóf)

Lengyel Ferenc (Szappanos Tibor)

Makranczi Zalán (Dr. Lendvai Róbert)

Mohai Tamás (Kasztner-Szappanos Tamás)

Ullmann Mónika (Dr. Csomós Andrea)

Fekete Linda (Varga Anikó)

Epizód tartalma:
Tamás látszólag túl messze megy, ám Stefi mégis szívesen veszi, hogy a fiú így érdeklődik iránta. Mihály és Attila cicaharca miatt hiba csúszik a számításba, és a térfigyelő kamerák felvételei körül hatalmas zavar keletkezik, Szláven igyekszik megmenteni a helyzetet. Kata összetörve keresi fel Jolikát, akitől lelki segélyt vár, a gyógytea azonban nem várt hatást vált ki a lányból. A lovasnapok kezdeti sikere után óriási baleset történik, mindenki Lajos életéért izgul.

A sorozatról:
A falusi nagypapa halála után kiderül, hogy az öreg hatalmas vagyont hagyott a vidéki életből már kiszakadt, fővárosban élő három gyermekére és két felnőtt korú unokájára. A 612 millió forint azonban csak úgy lehet az örökösöké, ha vállalják, hogy egy évre visszaköltöznek szülőfalujukba, Ökörapátiba. További feltétel, hogy a visszaköltözést követően a budapesti rokonok egy teljes éven át 12 óránál tovább nem hagyhatják el a kis falut. Aki ezt megszegi, az kiesik az örökségből, ha pedig egyikőjüknek sem sikerül teljesíteni a feltételeket, úgy a hatalmas vagyon a falusiakra száll.
(18 kép)

Műsoron a TV-ben

2019.10.21., hétfő, 19:50
2019.10.22., kedd, 13:10|19:50
2019.10.24., csütörtök, 13:10|19:50
2019.10.25., péntek, 13:10|19:50
2019.10.28., hétfő, 13:10|19:50
2019.10.29., kedd, 13:10|19:50
2019.10.30., szerda, 13:10|19:50
2019.10.31., csütörtök, 13:10|19:50
Filmek a TV-ben
18:35
Varázs
amerikai vígjáték, 2018
18:40
Otthon, véres otthon
amerikai romantikus vígjáték, 1997
18:50
Szemfényvesztők
francia-amerikai akciófilm, 2013
18:50
A holnap határa
amerikai kalandfilm, 2014
18:50
Géniusz
amerikai életrajzi film, 2016
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
16:50
Gumball csodálatos világa
2011, I. évad, 171. rész: A sisak
16:52
Menő Mike
2018, I. évad, 117. rész: Amnézia
16:55
Kate és Mim-Mim
I. évad, 21. rész
16:59
Menő Mike
2018, I. évad, 118. rész: Mike elszabadul
17:00
Lassie és barátai
I. évad, 24. rész
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Ma este az Akvárium klubban Adam Naas. Nézzétek csak, ő az új Lenny Kravitz. #adamnaas #koncertajanlo#programajanlo #akvariumklub
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.