Műsoron

Drága örökösök

magyar filmsorozat, II. évad, 2. rész: Székfoglalás
Szereplők:

Bede-Fazekas Szabolcs

Hajdu Steve (Palágyi Sándor)

Járó Zsuzsa (Szappanos Mónika)

Koltai Róbert (Szappanos Kálmán)

Kovács Lehel (Szappanos Kristóf)

Lengyel Ferenc (Szappanos Tibor)

Makranczi Zalán (Dr. Lendvai Róbert)

Mohai Tamás (Kasztner-Szappanos Tamás)

Ullmann Mónika (Dr. Csomós Andrea)

Fekete Linda (Varga Anikó)

Epizód tartalma:
Marosi felújító csapata Tibiből féltékenységi rohamot vált ki. Kiagyal egy tervet, amihez Vali segítsége kell. Stefi közben nehéz helyzetbe kerül és újabb vihart kavar Kata és Dani között.

A sorozatról:
A falusi nagypapa halála után kiderül, hogy az öreg hatalmas vagyont hagyott a vidéki életből már kiszakadt, fővárosban élő három gyermekére és két felnőtt korú unokájára. A 612 millió forint azonban csak úgy lehet az örökösöké, ha vállalják, hogy egy évre visszaköltöznek szülőfalujukba, Ökörapátiba. További feltétel, hogy a visszaköltözést követően a budapesti rokonok egy teljes éven át 12 óránál tovább nem hagyhatják el a kis falut. Aki ezt megszegi, az kiesik az örökségből, ha pedig egyikőjüknek sem sikerül teljesíteni a feltételeket, úgy a hatalmas vagyon a falusiakra száll.
(18 kép)

Műsoron a TV-ben

2019.08.26., hétfő, 14:20|20:00
2019.08.27., kedd, 14:20|20:00
2019.08.28., szerda, 14:20|20:00
2019.08.29., csütörtök, 14:20|20:00
2019.08.30., péntek, 14:20|20:00
2019.09.02., hétfő, 13:30|19:55
2019.09.03., kedd, 13:30|19:55
2019.09.04., szerda, 13:30|19:55
2019.09.05., csütörtök, 13:30|19:55
2019.09.06., péntek, 13:30|19:55
Filmek a TV-ben
18:10
Szívhangok
német romantikus vígjáték, 2013
18:30
Az utolsó akcióhős
amerikai akcióvígjáték, 1993
18:55
Amra és a második házasság
szaúd-arábiai vígjáték, 2018
19:00
A hazafi
amerikai akciófilm, 1998
19:05
Ház az utca végén
amerikai horror, 2012
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
04:03
Pat, a kutya
2017, 15. rész: Becsapva
04:05
Chuck megoldja
I. évad, 4. rész: A dentalista
04:10
Gumball csodálatos világa
2011, 671. rész: A Feltelepĺtés
04:10
Pat, a kutya
2017, 16. rész: Lola az űrben
04:10
Game Shakers
III. évad, 301. rész: Beteges aranyláz
Játék
A szürrealista mozgalom legismertebb alkotóinak munkáival találkozhatunk a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán
Mozik is vetítik a legújabb Mancs őrjárat epizódokat, irány a #matinévetítések! Még vakáció van! @bigbangmedia #mancsőrjárat #mancsőrjáratmoziban #pawpatrolincinemas
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.