Műsoron

Drága örökösök

magyar filmsorozat, II. évad, 10. rész: Szobalány kerestetik
Szereplők:

Bede-Fazekas Szabolcs

Hajdu Steve (Palágyi Sándor)

Járó Zsuzsa (Szappanos Mónika)

Koltai Róbert (Szappanos Kálmán)

Kovács Lehel (Szappanos Kristóf)

Lengyel Ferenc (Szappanos Tibor)

Makranczi Zalán (Dr. Lendvai Róbert)

Mohai Tamás (Kasztner-Szappanos Tamás)

Ullmann Mónika (Dr. Csomós Andrea)

Fekete Linda (Varga Anikó)

Epizód tartalma:
A faluban kiderül, kicsoda valójában Tibiék vendége. Éjszaka eltűnik egy nagyon értékes tárgy, ami felbolygatja a békés hétköznapokat, a kocsmában pedig találkozik két nő, akiknek nagyon nem kellett volna...

A sorozatról:
A falusi nagypapa halála után kiderül, hogy az öreg hatalmas vagyont hagyott a vidéki életből már kiszakadt, fővárosban élő három gyermekére és két felnőtt korú unokájára. A 612 millió forint azonban csak úgy lehet az örökösöké, ha vállalják, hogy egy évre visszaköltöznek szülőfalujukba, Ökörapátiba. További feltétel, hogy a visszaköltözést követően a budapesti rokonok egy teljes éven át 12 óránál tovább nem hagyhatják el a kis falut. Aki ezt megszegi, az kiesik az örökségből, ha pedig egyikőjüknek sem sikerül teljesíteni a feltételeket, úgy a hatalmas vagyon a falusiakra száll.
(18 kép)

Műsoron a TV-ben

2020.02.19., szerda, 13:25|20:05
2020.02.20., csütörtök, 13:25|20:05
2020.02.21., péntek, 13:25|20:05
2020.02.24., hétfő, 13:35|20:05
2020.02.25., kedd, 13:35|20:05
2020.02.26., szerda, 13:35|20:05
2020.02.27., csütörtök, 13:35|20:05
2020.02.28., péntek, 13:35|20:05
Filmek a TV-ben
18:15
Puzzle
amerikai film, 2018
18:15
King Kong
amerikai akciófilm, 1976
18:15
Szivárvány
dominikai film, 2017
18:25
A könyvelő
amerikai akciófilm, 2016
18:25
Jurassic Park
amerikai akció-kalandfilm, 1993
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
10:36
Doodleboo
I. évad, 42. rész
10:39
A Tom és Jerry-show
2014, III. évad, 158. rész: Kertészkedők
10:40
Claude
német rajzfilmsorozat, Mi nyikorog?, 2010
10:42
Doodleboo
I. évad, 43. rész
10:45
Lolka és Bolka
lengyel rajzfilm-sorozat (ism.)
Játék
Amit nem látsz, az is árthat neked. Az Emmy-díjas Elisabeth Moss a főszereplője ennek a félelmetes modern mesének, melyet a Universal klasszikus szörnykaraktere ihletett.
? Derkó 2020 - a Derkovits-ösztöndíjasok kiállítása #art #youngartist #kiállítás
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.