Drága örökösök

magyar filmsorozat, II. évad, 60. rész: A műkincsbizonylat
Szereplők:

Bede-Fazekas Szabolcs

Hajdu Steve (Palágyi Sándor)

Járó Zsuzsa (Szappanos Mónika)

Koltai Róbert (Szappanos Kálmán)

Kovács Lehel (Szappanos Kristóf)

Lengyel Ferenc (Szappanos Tibor)

Makranczi Zalán (Dr. Lendvai Róbert)

Mohai Tamás (Kasztner-Szappanos Tamás)

Ullmann Mónika (Dr. Csomós Andrea)

Fekete Linda (Varga Anikó)

Epizód tartalma:
Tibi és Kata fontos útra indulnak, Anikó elkeseredik Stefi miatt, egy kerítés terve egyre határozottabb formát ölt. Renátó a hit útjára tér, és kiderül egy olyan titok, ami alapvetően forgathatja fel a falu, és azon belül is a Szappanos család életét.

A sorozatról:
A falusi nagypapa halála után kiderül, hogy az öreg hatalmas vagyont hagyott a vidéki életből már kiszakadt, fővárosban élő három gyermekére és két felnőtt korú unokájára. A 612 millió forint azonban csak úgy lehet az örökösöké, ha vállalják, hogy egy évre visszaköltöznek szülőfalujukba, Ökörapátiba. További feltétel, hogy a visszaköltözést követően a budapesti rokonok egy teljes éven át 12 óránál tovább nem hagyhatják el a kis falut. Aki ezt megszegi, az kiesik az örökségből, ha pedig egyikőjüknek sem sikerül teljesíteni a feltételeket, úgy a hatalmas vagyon a falusiakra száll.
(18 kép)
Filmek a TV-ben
H
11
K
12
Sze
13
18:30
Szamba
dominikai sportfilm, 2017 (feliratos)
18:40
Országúti diszkó
amerikai akciófilm, 1989
18:45
A tolmács (2018)
kubai filmdráma, 2018
18:45
Anyák napja
amerikai romantikus vígjáték, 2016
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
11
K
12
Sze
13
05:20
Babi kávézója
I. évad, 124. rész: Butterbean's Cafe
05:22
Pingu
VI. évad, 3. rész: Pingu 06 1003 - Mother's New Hat
05:25
Kukori és Kotkoda I. Sorozat
magyar animációs filmsorozat, A baromfiudvar réme
05:25
Gumball csodálatos világa
2011, V. évad, 921. rész: Régi kapcsolat
05:28
Pingu
VI. évad, 4. rész: Pingu 06 1004 - Pingu And The Litter
Játék
Ma este a Movits! svéd rapzenekar lemezbemutató koncertje az A38 hajón. #PESTIESTEK @movitssweden #rap #hiphop #rapkoncert #zeneajanlo #svedzene #a38 @a38ship #lemezbemutato
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.