Műsoron

Az én kis családom / My Family

My Family
török filmsorozat, 40. rész
Szereplők:

Daniela Denby-Ashe (Janey)

Gabriel Thomson (Michael)

Kris Marshall (Nick)

Robert Lindsay (Ben)

Zoe Wanamaker (Susan)

Epizód tartalma:
Filiz és Rahmet kétségbeesetten próbálja megakadályozni, hogy elvigye a kicsiket a gyermekvédelem, ezért felkutatják az apjukat, és ráveszik, hogy két napra költözzön haza. De mivel félnek, hogy a hatóságok így sem találják megfelelőnek az otthonukat, megkérik Sheymát, hogy játssza el az anyjuk szerepét. Filiz egyre jobban aggódik Baris miatt, ezért megkéri Cemilt, hogy nézzen utána a kórházakban és a rendőrőrsökön. Cemil elújságolja, hogy Baris-t a repülőtéren látták, tehát elutazott Isztambulból. Ez a hír mélységesen lesújtja Filizt, aki nem érti, hogy volt képes így becsapni őt. Eközben Baris magányosan gyászolja a szerelmét, akit kénytelen volt elhagyni.

A sorozatról:
A vígjátéksorozat egy angol család mindennapjait dolgozza fel. A férj fogorvos, és mindent megpróbál, hogy boldogan éljen feleségével és három gyermekével, kevés sikerrel... Már a nevelésben sem igazán értenek egyet, a feleség irányító típus, míg Ben szívesen dobja a gyeplőt a lovak közé...
(2 kép)

Műsoron a TV-ben

2020.01.29., szerda, 16:00
2020.01.30., csütörtök, 16:00
2020.01.31., péntek, 16:00
2020.02.03., hétfő, 16:00
2020.02.04., kedd, 16:00
2020.02.05., szerda, 16:00
2020.02.06., csütörtök, 16:00
2020.02.07., péntek, 16:00
Filmek a TV-ben
18:05
Pókember - Irány a Pókverzum
amerikai animációs film, 2018
18:10
Pókember 3.
amerikai akciófilm, 2007
18:20
Mátrix
amerikai akciófilm, 1999
18:20
Apa lettem kisapám!
amerikai vígjáték, 2004
18:30
Acélország
angol thriller, 2018
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
04:06
Bonbon és Bentley
2018, I. évad, 7. rész: Dns
04:09
A hármasikrek
I. évad, 4. rész
04:10
Gumball csodálatos világa
2011, III. évad, 501. rész: A tesók
04:13
Bonbon és Bentley
2018, I. évad, 8. rész: Otthoni nyaralás
04:15
Game Shakers
I. évad, 124. rész: Támadás a TechFeszt-en 1. rész
Játék
Németországban nagy színpadi sikere volt a vígjátéknak, amely kapcsolatokról, viszonyokról, hazugságról és igazságról szól őszintén és cinkos humorral.
Tegnap indult a BIDF dokumentumfilm fesztivál, tele programmal, ma is 16 film lesz, például A csábítás iskolája. Hét éven átívelő forgatás fiatal nők életét követve. #csabitasiskolaja #bidf #dokumentumfilm #csabitas #nok #ferfiak
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.