Nem, kérem, a legkevésbé sem a Mátrix volt az első filmalkotás, melyben a Wachowski fivérek jóvoltából a szereplők egyszerre két pisztollyal lőtték ripityára a legfrissebb Ikea-katalógus árucikkeit. Banderas már jó négy évvel korábban eleget tett hasonló felkérésnek, még ha mindeközben nem is hajolt le hídba a felé érkező, szarrá digitalizált golyók elől.

Jó kis film ez, bár nem a kalandosok közül való, mégis van benne izgalom - úgymond - és kellő feszültség is, bár ha csak annyit tudunk, hogy a film egy hosszabb házasság megromlásának, majd szétesésének krónikája, senki sem esik hasra a várható filmélménytől.

Ray Hughes és Danny Costanzo Chicago két legjobb, legnagyobb dumás zsaruja, ki látott már ilyet? Úgy látszik, az ilyen párosoknak eleve sikerük van a tengerentúlon, ahol nagyon komázzák a tökös és mégis vicces fószerokat.

A ma Londonja - és általában Nyugat-Európája teljesen másképp működik, mint azelőtt, hiszen a világ minden részéről érkeznek ide a jobb jövőt keresve, és van, aki könnyen meg is találja azt, de sokan kénytelenek a társadalom peremén élni - mint hősünk, a nigériai származású fiatalember, aki nappal taxizik, éjjel pedig egy szálloda portása, bár eredeti foglalkozására nézve orvos.

Ezt a filmet Tom Clancy írta, amire nem szoktam különösképpen figyelni, de az ő neve elég ismerősen csengett lövöldözős játékaim emlékeként.

Ami azt illeti, az előző három filmtörténeti alapmű kimaradt az életemből, márpedig becslésem szerint ennek köszönhetően hárommillió épen maradt agysejttel számolhatok. Persze, mindez nem más, mint merő rosszindulattól csöpögő előítélet.

1995. november 22-én mutatták be az Egyesült Államokban az első számítógép által alkotott, a Pixar Animation Studios égisze alatt készült egész estés filmet, a Toy Story- Játékháborút. A film csak az Államokban több mint 190 millió dollárt hozott a gyártóknak, így egyértelmű volt, hogy van jövője a számítógép-animációs filmeknek. És nem is volt megállás.

Gyermekkorunk legszebb pillanatai ismét a képernyőn. Legalábbis akinek ismerősen cseng a Sky Channel kifejezés, biztosan elmorzsolgat most egy könnycseppet szeme sarkában. Akárcsak az, aki a karakterek fröccsöntött másával kommandózott a homokozóban.

A nyughatatlan Készpénz Jani, énekes és dalszövegíró életét dolgozza fel. Egy életrajzi filmhez képest rendesen kaszáltak vele az alkotók, hiszen Johnny Cash vászonra vitt élettörténete közel 120 millió dollárt termelt, és ráadásul öt Oscarra jelölték.

John Steinbecket amerikai íróként tartják számon. Valóban Amerikában, közelebbről Kaliforniában született, ám apja német, anyja ír származású volt. Szülőföldje, azaz Kalifornia regényeinek is állandó színtere.

A két kalandsztár, Sly és Kurt jól teljesítenek, kellően humorosak, még ennél is keményebbek, mégsem veszik annyira komolyan magukat, mint a műfaj koronázatlan (?) hülyegyereke, a Damme. Tango (Stallone) és Cash (Russel) két belevaló Los Angeles-i zsaru.

Godzilla az egyik legnépszerűbb szörnyszülött a filmművészetben, a japán monstrum első filmrelépése óta annyiszor tért már vissza a mozivászonra újra és újra riogatni az emberiséget, hogy az összegyűjtött remakekkel egy egész videotéka polcot lehetne megtölteni, ha nem kettőt.

Már megint az a remek Johnny Depp, már megint egy misztikusan izgalmas filmben, még ilyet! És a többi nagyágyú! Helló Walken bácsi! Ricci néni!

Úgy kellett már nekünk egy Piroska és a farkas-adaptáció, mint bakiparádé a Passió végére. És ezen a helyzeten még az sem enyhít igazán, hogy az alkotók az eredeti sztoriból – talán a Peta és a Greenpeace bosszújától tartva – szinte csak a karaktereket tartotta meg.

Ezt a filmet nem láttam. Csak az első részét, ami, ha nem is felejthetetlen darabként maradt meg emlékezetemben, mindenesetre megjegyzettként. DeNiro a kedvencem, minek is tagadjam.

Jigsawra lehet ugyan kígyót-békát kiabálni radikális(nak kikiáltott) eszközeiért, én azonban amondó vagyok: inkább kilógó lépem látványa tegyen jobb emberré, mint sem egy aluljárós vallási dalkommandó össznépi hallelújázása.

A világégés utáni jövőben mindössze három amerikai metropolisz létezik. Ezek közül egyik a Mega-City-One nevet viseli, lakossága cirka 800 millió fő. Ebből kifolyólag a szinte képtelenség előjegyzést kérni a fodrásznál…

A képregény-adaptációk korát éljük, és kezdjük megszokni, hiszen ma már minden igazán nagy költségvetésű, sztárparádét felvonultató hollywoodi film egy-egy gyerekek számára készült rajzolt füzetből készül - ami elég sokat elárul a nyugati civilizáció jelenlegi állapotáról.

Világszerte rengeteg rajongója van James Redfield ezoterikus regényének, A mennyei próféciának, hiszen sokan menekülnek a spiritualitásba a hétköznapok gondjai elől. Nem véletlen hát, hogy a sikeren felbuzdulva filmet is forgattak a könyvből, ami, lássuk be, elég paradoxul hangzik. Az ezotéria ugyanis megfoghatatlan dolog, inkább érzés és tudat, semmint látvány, ebből kifolyólag filmen sem igazán ábrázolható.

Ki hinné, ki nem, de a Tőzsdecápák a nyolcvanas évek Amerikájának a kvintesszenciáját mutatja meg, és ezzel akármelyik szociológus vagy politológus egyetértene.

A München kicsit olyan, mint az Ocean’s 11 - ugyanúgy egy többféle tehetséggel megáldott csapat működését figyelhetjük meg, csak itt nem sok millió dollárra, hanem vérre és emberek életére megy ki a játék.