Gasztró
Pizza Pronto
Most, amikor a kínai büfék és a testvéri török kebabosok összehangolt rohama a gyorsétkeztetés terén is a multikulturalitást tette divattá, már-már idejétmúltnak tűnnek a kontinentális konyhaművészet sztenderdjei. Pedig nem is volt olyan rég, amikor a Moszkva téri hamburgeres, a Régiposta utcai McDonalds, a City Grill és a Paprika Csárda mellett a megfizethető árú, gyorsan beszerezhető, kiadós ételre váró budapesti polgár csakis a hentesüzletek kolbászkészletében, illetve az egyre-másra nyíló pizzériákban bízhatott.
Fregatt
Aki még emlékszik, remélem, egyetért majd velem: tizenöt éve, az édes-bús nyolcvanas évek kellős közepén hatalmas durranás volt, amikor a Belvárosban megnyílt egy "eredeti" angol kiskocsma, azaz a Fregatt Pub. Kis híján a Váci utcáig állt a sor minden este, nem véletlenül. A korszak Kőbányai Világoson szocializálódott ifjúsága számára a Fregatt a szabadság és a minőség levegőjét árasztotta.
Kék Rózsa étterem
Valami barátságos, egyszerű, nyugodalmas hely kellene, gondoltam, miközben azt pörgettem végig, ma éppen mi legyen a terítéken. A napfényes őszi hétvége sajnos már elszelelt, pedig az lett volna stílszerű, a Kék Rózsát pihenőnap meglátogatni. Annyi baj legyen, a házas konyha nem fut el, így hétköznap kora délután sem sülhet el rosszul a dolog.
Dzsungel étterem
Ha éttermet alapítasz, légy extravagáns és adj szabad kezet a dekoratőrnek, valószínűleg ez a gondolat vezérelte a Crazy Café-Dzsungel-Lancelot láncot kitaláló és kézben tartó honfitársunkat. Az ötlet jól láthatóan bevált, a fent említett trió évek óta a kalandos vacsorára vágyó pesti bohémek kedvelt célpontja.
Mekong étterem
Kellemes szombat délután volt, nyugalomra s ebédre vágytunk, egzotikus ízekre az esti pörgés előtt. Némi gondolkodás után a Mekong étterem mellett döntöttünk, s belevetettük magunkat a VII. kerületbe. A Terézvárosnak ezen a részén, a Rózsa utca és a Jósika utca sarkán hagyományosan borozók és talponállók foglalják el a bérházak pincéit, a Mekong új elem, a multikulturalitás előőrse ebben a környezetben, csendesen megbúvik két vegyesbolt és italmérés között. (De azért az új idők szavát már itt is hallani: a szomszédos borozó előtt Kutyát a rácsokhoz kötni tilos! felirat jelzi a felvilágosodott, állatbarát elvek térnyerését...)
Hax'n Király Sörház
Bayern München, Oktoberfest, sör és kolbászkák, nagydarab, hordóhasú férfiak és mosolygó, bajszos brünhildák - mint legtöbbünknek, nekem is ezek a hívószavak ugranak be, ha a bajorokat említik. Árnyaljunk kicsit a képen, gondoltam, és ellátogattam a Hax'n Király Sörházba.
Arany Kaviár Orosz Étterem I. ker., Ostrom u. 19.
Jégbehűtött vodkával kezdünk, mint a legnagyobb királyok, node hogy is nyithattunk volna másképp egy orosz étteremben? A palack körül masszív jégburok feszült, az ital selyemesen, olajosan csurrant kifelé az üvegből - nagy baj már nem lehet, ha így kezdődik egy vacsora. És már itt az elején elárulhatom: minden perfekt volt, ahogy lennie kell.
Aboriginal ausztrál étterem
Csillaghegyre eddig strandolni jártam, no meg a Banán Klub miatt, a múlt héten aztán új célpont került a strandszezon vége és a Banán bezárása miatt kiüresedő térképre. Az Aboriginal Étteremről már korábban is sok jót hallottam, épp csak eljutnom nem sikerült sosem a Mátyás király útra. Most azonban már csak az olimpia-láz miatt is éreztem, eljött az idő az ausztrál konyhával való ismerkedésre.
Teaház a Vörös Oroszlánhoz Budapest, VI., Jókai tér 8.
Budapest mindig is a kávézók és presszók városa volt, a teának ebben a leosztásban sokáig nem volt helye. Kivételek persze akadtak, de azért lássuk be, legtöbbünk számára a tea az iskolai menzákon felkínált cukros-citromos szörpikével volt egyenlő. Még jó, hogy az elmúlt években lassan megváltozott a helyzet. Egyre másra tűnnek fel a teaboltok és a teázók, a visszatérő vendégekből mindenütt megbízható törzsközönség alakult ki. A pesti kínálat egyik legbiztosabb pillére a Jókai utcában található Teaház a Vörös Oroszlánhoz.
Fővárosi főzelékesek
A főzelék zöldségből készült főfogás, ami nem köret – ezt mondja az internetes okosoldal, és ebből is látszik, hogy milyen egyszerű, de nagyszerű dologról van szó. Nyilván ezért is van, hogy kezdi visszanyerni nészerűségét – pedig a legtöbben hogy utáltuk általánosban –, mintegy alternatívaként az egyéb gyorsételekre.
Játék
Alig egy éve annak, hogy a rockklasszikusok feldolgozásában utazó belga hetesfogat először hallatott magáról.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.