Kedvenc helyek

Friss zene
A: Hi-Fi Serious
(London / Warner)A nevéül az ábécé első betűjét választó és ezzel a rocklexikonok élére kerülő brit A eddig igen rossz zenekarnak volt elkönyvelve, Nothing című slágerükkel és azt követő harmadik albumukkal azonban átléptek a nem is rossz kategóriába.
A:K:A: Sad
(szerzői kiadás)Az A:K:A nevű formáció lemeze több szempontból is kellemes utazás: egy DJ, egy zongorista és egy basszusgitáros kreatív találkozása különböző hangulatok, zenei stílusok, tájak, földrészek között. Hiphop alapok, nu jazz, down- vagy midtempo, és három kiváló zenész: Andrew J., Kaltenecker Zsolt és Jeli András.
Aaliyah: Aaliyah
(Blackground/EMI) Aaliyah 2001. augusztus 25-én repülőszerencsétlenség áldozata lett, 22 és fél éves volt. Alig egy hónappal élte túl harmadik albuma megjelenését, mely, mint címnélkülisége is mutatja, új - komolyabb, érettebb - korszakot hivatott nyitni az ifjú amerikai R&B-énekesnő pályáján, főleg, hogy előző nagylemeze óta öt év telt el.
Aaron Jerome: Time To Rearrange
(BBE / Neon Music)Az 1979-ben Kenyában született, anyai ágon indiai származású, Angliában iskolázott Aaron Jerome 2005-ben tűnt fel először a londoni future jazz szcénában: a multiintrumentalista-producer rögtön az egyik meghatározó független kiadónál, a Wah Wah 45-nál adott ki egy remek kétszámos maxit (Man Troubles), ami szép sikert is aratott. A Soulblender néven is dolgozó fiatalembertől ezután egy jó ideig csak remixeket hallhattunk, bár azokból elég sokat: remixelte például a brit „ázsiai underground” ikonját, Nitin Sawhney-t, részt vett a Fania kiadó latin-funk csemegéinek újraértelmezésében, legutóbb pedig DJ Vadim The Soundcatcherjének Got To Rock című dalából készített egy tört ütemű remixet a szintén 2007 folymán kijött The Soundcatcher Extras lemezre. Miközben osztogatta a névjegyeit, szép csendben elkészítette saját bemutatkozó albumát is.
ABBA: Number Ones
(Polar / Universal)A 2006-os karácsonyi piacra több egylemezes slágerválogatás (U2: 18 Singles, Aerosmith: Devil’s Got A New Disguise) is megjelent olyan veterán előadóktól, akiktől már remek és átfogó dupla gyűjtemények voltak piacon (Aerosmith: Oh, Yeah!, U2: The Best Of 1980-1990 és The Best Of 1990-2000). A klasszikus ABBA Gold és More ABBA Gold válogatásokat 39 számos dupla albummá egyesítő Forever Gold, illetve a 35 kislemezdalt felsorakoztató 2002-es The Definitive Collection után most a legendás svéd popkvartett 18 (egyes kiadásokon 19) listavezető dalát gyűjtötték szimpla CD-re (amivel párhuzamosan egy DVD is megjelent a klipekkel).
ABBA: The Definitive Collection
(Polar/Universal) Eddig is sok ABBA-besztof volt a piacon, de ez a mostani mind közül a legjobb: a svéd sikerzenekar összes kislemezdalát tartalmazza 1972-től 1982-ig, szám szerint 35-öt (plusz bónuszként két eltérő verziót). Kommersz tökély.
AC/DC: Black Ice
(Sony BMG)A hard rock történetének egyik legnagyobb zenekara, az ausztrál AC/DC a 2000-es Stiff Upper Lip után csak most jelentkezik új stúdióalbummal. Rendszeres időközönként azért az új évezredben is felbukkantak a piacon AC/DC-kiadványok, újrakiadások, DVD-k (Stiff Upper Lip Live, Family Jewels, Plug Me In, No Bull – The Directors Cut), de a rajongókat mégiscsak egy új anyag hozza lázba – a Black Ice esetében pedig tökéletesen indokolt a lázba jövetel. (A 2000-2001-es turné után bő hét évvel újra koncertezni induló kvintett 2009. március 23-ra kitűzött budapesti fellépésére persze már a lemez megjelenése előtt villámgyorsan elkelt minden jegy.)
AC/DC: Iron Man 2 Soundtrack [ rock / soundtrack ]
Az unatkozó milliomos, aki pár éve Suicidal Tendencies-re szerelte össze dizájnos szuperfegyverét, teljes joggal érdemelné ki a "minden idők legszimpatikusabb szuperhőse" titulust. Úgy tűnik, ezúttal még inkább belopja magát a szívünkbe.
AC/DC: Stiff Upper Lip
(Elektra/Warner) Bár nevükben ott a váltóáram, zenéjük mit sem változik: marad ugyanazon a magas szinten a megunhatatlan bugi-rock'n'roll kategóriában. Vissza a gyökerekhez!
Accept: Blood Of The Nations [ metal / rock ]
Az Accept a nyolcvanas években virágkorát élő német thrash/speed metal mozgalom egyik prominens képviselője. A zenekar vagy tizennégy éve nem adott ki lemezt, és hát azóta sok minden változott, a germánok azonban mintha erről nem igazán akarnának tudomást venni, azt pedig végképp leszarják, hogy nem csak a hajviseletük felett járt el az idő.
12345678910
1 / 29 oldal
Játék
A pár évvel ezelőtti post-rock hullám már jócskán lecsendesedett, de az igazán időtálló formációk nem vesztek a feledés homályába.
Copyright © 2017 EXIT Kiadói Kft.