Kedvenc helyek

Interjú
„Fantasztikus érzés, hogy heti szinten tudjuk megvalósítani gyerekkori álmainkat” Interjú Egri Péterrel, a Mystery Gang frontemberével
Május 1-jén jelenik meg a Mystery Gang legújabb, egyben első magyar nyelvű lemeze a Grund Records gondozásában, Megörülök érted címmel. Az énekes-dalszerző-gitáros (időnként Buddy Holly imitátor) Egri Péterrel beszélgettünk a rockabilly trió karrierjéről, első magyar anyagukról, rádiójukról, egy Sir Paul McCartneytól kapott e-mailről és még sok másról.
„A célom az volt, hogy igazán én legyek!”
A 2010-es X-Faktor legjobb női énekese lett, Az első X című lemeze a Mahasz 2011-es összesített listáján első helyet ért el. A 22 éves énekesnő tavaly háromszor is fellépett a Budapest Sportarénában, tavaly pedig megjelent első önálló lemeze, a Veca Világa. Az albumról, turnéjáról és saját tévéműsoráról is beszélgettünk Janicsák Vecával.
„Bennünk él a zene gyermeki szeretete” – Napra
A Napra március 20-án jelentette meg Naiv című EP-jét, amit ingyenesen letölthetővé tett a honlapján. A Kárpát-medence népzenéjét, az autentikus és urbánus cigányzenét, valamint a rockot mesterien ötvöző zenekart sokszor próbálták már begyömöszölni a világzene, az etno-rock vagy pszichedelik-folk fiókba, sikertelenül.
„Ahogy lemegyek a színpadról, azonnal összeesek” - Zola Jesus-interjú
Április 7-én az A38 Állóhajón lép fel Zola Jesus, azaz Nika Roza Danilova, aki elektronikus, goth, industrial, szinti-pop dalaival, és hihetetlen – Kate Bushoz, Elizabeth Frazerhez és Lisa Gerrardhoz hasonlított – hangjával az elmúlt évek egyik legizgalmasabb felfedezettje.
„A jövő mindenkinek jár!” - Kardos-Horváth János
K2 nevű új zenekarával és 18 vadonatúj számmal tér vissza (a jövőbe) Kardos-Horváth János, a Kaukázus egykori frontembere, aki elmondta, már nem akarja másnaposan ziherejsztűvel megmenteni a világot, sokkal inkább hisz a pozitív hozzáállásban és az öngondoskodásban.
„Szeretném, ha a következő lemez valódi zenei meglepetés lenne” - Csík János
Tavaly év végén jelent meg az autentikus népzenét könnyűzenével (és most már komollyal is) ötvöző kecskeméti Csík Zenekar Lélekképek című lemeze. A zenekar vezetőjével, Csík Jánossal beszélgettünk az új dalokról, az együttes fellépéseiről és terveiről.
„Önmagában az már nem elég, hogy valaki jó zenét játszik” - Pannonia Allstars Ska Orchestra
Nagyszabású koncerttel ünnepli 9. születésnapját március 3-án a PASO az Akváriumban. A ska zene magyar nagykövetei az indulás óta több mint 600 koncertet adtak 16 országban, lemezeik pedig Amerikában is megjelennek. Interjú a frontemberrel, KRSA-val.
„Folyamatosan kísérletezünk” - Bocskor Bíborka, Magashegyi Underground
A Magashegyi Underground tavaly novemberben nagyzenekarral, ütősökkel és kórussal állt színpadra, ahol a közönség újragondolt formában hallhatta az ismert dalokat. A pozitív fogadtatás után a zenekar úgy döntött, hogy idén szimfonikus nagylemezt készít.
„Óriási igény van az emberekben az igazi dolgokra” – Belmondo
Sikeres és nagyon sűrű évet zárt a Belmondo. A zenekar folyamatosan dolgozott, és a dupla tagcsere után elkészítette a Mikor című, negyedik stúdióalbumát. A lemez gyorsan népszerű lett, és a lekötött koncertek számából ítélve az első félév még sikeresebb lesz, mint 2011 volt.
„A csalás a dologban, hogy nagyon tehetséges embereket hívunk meg” - Delov Jávor, Random Trip
Harmadik születésnapját ünnepli február 16-án a Random Trip, azaz a Turbo dobosának, Delov Jávornak a fejéből kipattant improvizációra épülő, változó zenészekkel, énekesekkel és dj Q-Cee állandó részvételével tartott buli.
9101112131415161718
13 / 45 oldal
Játék
A Blurt zenekar, a jazz-zenei szcéna egyik legavantgárdabb formációja újra a Hajón!
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.